hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Korrupció miatt volt pénzügyőrök ellen emeltek vádat

  • MTI

Vádat emeltek az ukrán határszakaszon korrupciós bűncselekményeket elkövető tizenhat volt pénzügyőr ellen – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség befejezte a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt elrendelt nyomozást – tudatták.

A vádirat szerint a Beregsurány közúti határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőrök a Magyarország területéről Ukrajnába kilépő és általános forgalmi adót visszaigénylő emberektől rendszeresen jogtalan előnyt, jellemzően készpénzt fogadtak el az ügyintézés során.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a korrupciós bűncselekményeiket egymás tevékenységének ismeretében, az adott szolgálatban dolgozó osztályvezetők tudtával és támogatásával, rendszeres haszonszerzésre törekedve követték el 2018 novemberétől 2019 februárjáig.

A nyomozó ügyészség a 16 volt pénzügyőr vádlottal szemben 627 vádpontban, összesen 498 rendbeli, több esetben folytatólagosan elkövetett minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat a Nyíregyházi Törvényszéken.

Valamennyi vádlott szabadlábon védekezik.

A közlemény leszögezi: valamennyi korrupciós bűncselekmény büntetési tétele a halmazati szabályokra figyelemmel két évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés.

A nyomozó ügyészség a Nyíregyházi Törvényszékre benyújtott vádiratában az előkészítő ülésen történő vádlotti beismerés esetében a legsúlyosabb esetben tíz év börtön végrehajtási fokozatú szabadságvesztést, tíz év közügyektől eltiltást és 1,5 millió forint pénzbüntetést indítványozott.

Az eljárás során 81 külföldi aktív vesztegetőt sikerült beazonosítani, velük szemben az eljárást elkülönítették – írták a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Elvont pihenői pótlék

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Számlán két vevő neve

Kelemen László

adószakértő, jogász

Tao szerinti écs változtatása

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 december
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetÉs