hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kormányinfó: nyugdíjprémium, gázellátás, aszálykárenyhítés, uniós ügyek, Vodafone-biznisz

  • MTI/Adózóna

Az energiaellátás Magyarországon mind a gáz, mind az áram tekintetében biztosított – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón. Közölte: a tavalyihoz hasonló, azzal megegyező nyugdíjprémium kifizetésére számíthatnak idén is a nyugdíjasok, a felső határ 80 ezer forint. Arra a kérdésre, hogy miért nem emelkedik tíz éve a családi pótlék, a miniszter úgy reagált, kár kiemelni a családtámogatási rendszer egyetlen elemét.

Gulyás Gergely elmondása szerint a magyarországi gáztárolók jól állnak, a jelenleg tárolt 3,8 milliárd köbméter 76 téli napra elegendő, a lakossági és az ipari felhasználást is figyelembe véve, és több mint fél évre csak a lakossági felhasználással számolva.

Kiemelte: a jelenlegi fogyasztói és piaci igényeket egyaránt ki tudják elégíteni, és folyamatosan tárgyalnak beszerzésekről, a stratégiai tartalékok bővítéséről. Ugyanakkor a háború és a szankciók következtében jelentősen emelkedtek az energiaárak, ezért a rezsicsökkentett árakat a kormány az átlagfogyasztás erejéig tudja biztosítani minden háztartás számára – fűzte hozzá. Közlése szerint egyik európai állam sem segít olyan mértékben a fogyasztóknak a gáz és áram átlagos fogyasztásáig, mint a magyar kormány.

A miniszter elmondta azt is: mivel nem azonos a fűtőértéke az oroszországi, az itthon kitermelt és a nyugatról vásárolt gáznak, rendeletben pontosítják az átlagfogyasztás szabályozását. Ezért állapították meg 63 645 megajoule-ban a fűtőértéket, ami jelentősen több, mint ami korábban a rendeletben szerepelt – fűzte hozzá.

Jelezte: piaci áron a 180 ezres gázszámla helyett a fogyasztónak 17 ezer forintot kell fizetni, és jelentős az áram árához való állami hozzájárulás is, itt havi 200 ezer forintot fizet ki az állam mérőhelyenként.

A kormány dolgozik azon, hogy legyenek olyan alternatív módszerek, amelyekkel egy adott háztartás gázfogyasztása csökkenthető lehet. Ezeket a javaslatokkal két héten belül közzéteszik – jelezte a miniszter.

Arra a kérdésre, mennyiben érinti a magyar gázellátást az, hogy az orosz fél "visszafogja" az Északi Áramlat 1-et, a miniszter azt válaszolta: az osztrákok felől jövő gáz mennyisége is csökkent, ezt próbálják délről ellensúlyozni.

Nyugdíj, családi pótlék

Az idei nyugdíjprémium összegére vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely elmondta: a tavalyihoz hasonló, azzal megegyező nyugdíjprémium kifizetésére számíthatnak idén is a nyugdíjasok, a felső határ 80 ezer forint.

Arra a kérdésre, hogy miért nem emelkedik tíz éve a családi pótlék, a miniszter úgy reagált, "kár kiemelni" a családtámogatási rendszer egyetlen elemét. Fontosnak nevezte, hogy a jövő évi költségvetésben a családtámogatásra fordított összeg nem csökken, és a magyar családtámogatás európai összehasonlításban a lehető legbőkezűbb az ország GDP-jéhez képest.

Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás

A miniszter tájékoztatása szerint a súlyos aszály miatt nem került veszélybe a magyar lakosság élelmiszerellátása. A magyar mezőgazdaság egy jó évben 22-23 millió ember élelmiszer-ellátásáról tud gondoskodni, és bár az aszály nagy károkat okozott, akkorát nem, hogy a magyar lakosság ellátása ne lenne biztosítva.

A gazdák kárenyhítésére vonatkozó kérdésre elmondta, folynak az kárfelmérések, a kártalanítás mértékéről egyelőre nem tud nyilatkozni. Nehéz helyzetben az állam mindent megtesz annak érdekében, hogy a gazdák valamilyen mértékű kártalanításhoz jussanak. Hozzátette: a kormány az EU-tól arra számít, hogy megkapja a mezőgazdasági támogatásokat, "ezen túlmenően nem érdemes az Európai Unióra számítani". Jelezte ugyanakkor, hogy a közösség "uniós szintű" támogatást csak a legnagyobb katasztrófák során – például földrengés – szokott adni.

Gulyás Gergely jelezte, miután a fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendeletet önmagában olvasva "akár félre is lehetett érteni", Nagy István agrárminiszter az erdőgazdaságoknál eddig is érvényesülő általános elveket miniszteri utasításban rögzítette. Ennek tartalmával "mindenki egyetért, az ügy rendeződött" – értékelt.

Európai uniós ügyek

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy minden eddiginél szigorúbb és átláthatóbb rendszert hoznak létre az uniós pénzek felhasználására és az uniós közbeszerzések ellenőrzésére. Kifejtette: hétfő éjfélig kellett a magyar kormánynak választ adni az Európai Bizottság kérdéseire a költségvetési kondicionalitási eljárásban. Igen intenzív tárgyalásokon vannak túl, az elmúlt két hétben napi rendszerességgel egyeztettek a bizottsággal.

Hangsúlyozta: olyan választ tudtak küldeni a bizottságnak, amelyben a testület összes javaslatával kapcsolatban közös álláspontra jutottak. A kormány reményei szerint a kondicionalitási eljárás lezárható, és akkor a helyreállítási alapot és a hétéves költségvetést magában foglaló megállapodás is aláírható. Bíznak benne, hogy az a konstruktivitás, amely az elmúlt egy hónapban a bizottságot jellemezte, ezt követően is fennmarad – húzta alá.

Az Európai Bizottsággal való megállapodással kapcsolatban közölte, már nyújtottak be az Országgyűlésnek a megállapodás miatt szükséges törvénymódosításokat, és "számtalan további törvény módosítására" tettek ígéretet, ha létrejön a megállapodás a bizottsággal. Tíz fölött lesz a törvénymódosítások száma, feltéve, hogy létrejön a megállapodás a bizottsággal.

Az uniós forrásokra vonatkozó kérdésre azt válaszolta: nincs olyan szigorítás, ami Magyarországnak "fájdalmas lenne". Magyarországnak nincs semmi titkolnivalója az EB előtt, "adtunk többletgaranciákat" – fogalmazott Gulyás. Hozzátette: az európai ügyészséghez való csatlakozás nem volt az uniós kérések között többletgaranciaként.

Az EB-nek 30 napon belül kell válaszolnia a magyar kormány levelére. Az uniós választ illetően optimista a kormány, ugyanis az EB összes írásban tett javaslatát elfogadták vagy megegyezésre jutottak róla. A miniszter jelezte azt is, hogy ezek a tárgyalások a legmagasabb nem politikai szinten zajlanak, az EB pedig egy politikai testület.

Vodafone-biznisz

Arról, hogy a magyar állam részesedést vásárolna a Vodafone-ban, illetve az annak vételárát magasnak értékelő kritikákra reagálva Gulyás Gergely kifejtette: ilyen esetben teljes körű könyvvizsgálat történik, ami az árra is kiterjed. "A magyar állam nem tud úgy vásárolni, hogy nagy nemzetközi cégek azt az árat ne hagynák jóvá, amiben az állam és az eladó konkrét esetben meg tud állapodni" – hangoztatta.

Emlékeztetett: 2010 után a kormány kimondott célkitűzése volt, hogy az energia- és bankszektorban, a média és távközlés területén és a kiskereskedelemben legalább fele részben, de többségében magyar tulajdon legyen. Ez eddig három területen sikerült, most nagy lépést tettek, hogy a negyedikben is sikerüljön.

További kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: az állam kisebbségi vevő 49 százalékban, több hónapos eljárás következik, amíg a céget részleteiben értékelik. Szavai szerint jó, ha a távközlési szektor többségében magyar tulajdonban van, a finanszírozást pedig addig kell megteremteni, amíg az egész ügylet lezárására sor kerül.

Gulyás Gergely szólt arról is, hogy a 4iG kezdett tárgyalni a távközlési céggel, majd ezután kapcsolódott be az egyeztetésekbe a magyar állam. Értékelése szerint a tranzakció a magyar állam számára jó üzlet, az "megáll magában", és nem vesz el senkitől – utalt azokra az újságírói kérdésekre, amelyek azt firtatták, hogy ezt az összeget nem lehetett volna-e például pedagógus-béremelésekre fordítani.

Arra kérdésre, hogy a válság miatt miért nem halasztották el a vásárlást, más beruházásokhoz hasonlóan, a miniszter azt felelte, nagyon csekély az esély arra, hogy egy-másfél év múlva meglenne a vásárlás lehetősége.

Nem született olyan döntés, hogy a Vodafone és a Digi összeolvadna – mondta kérdésre válaszolva Gulyás Gergely. Hozzátette: arról is korai még beszélni, hogy a telefontarifákat hogyan fogja érinteni az állami akvizíció. "Csak pozitív irányban befolyásolhatja, de hogy milyen mértékben, azt ma még nem tudjuk megmondani" – fogalmazott.

A magyar adófizetők azért járnak jól azzal, hogy az állam tulajdonrészt szerzett a Vodafone-ban, mert magyar tulajdonban lesz egy cég, amely jelentős nyereséget termel. Hozzátette: nem lát jelentősebb versenyjogi kérdést, "mert az államnál nem jön létre nagyobb koncentráció, mint ami a Vodafone-nál fennállt". Piaci túlsúlyról sem lehet beszélni az akvizíció kapcsán – tette hozzá, mert a piacnak marad lényegesen nagyobb szereplője, mint a 4iG vagy az állam.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink