hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kihaló termék a piacon a lakástakarék

  • adozona.hu

Az Erste Lakástakarék is felfüggeszti október 31-étől a lakástakarékpénztári termékek értékesítését így már csak a Fundamentánál köthető ilyen szerződés. A pénzintézet nagyjából egy éve vezette be az új lakástakarék termékeit. Most leállnak az értékesítéssel - értesült a Bank360.hu.

Az Erste Lakástakarék nagyjából 185 ezer szerződést kezel, és az intézkedés a jelenlegi állományt nem érinti. Az Erste tájékoztatása szerint továbbra is állnak a meglévő ügyfelek rendelkezésére a szerződések kezelésével kapcsolatban a megszokott módokon és helyszíneken.

Az állami támogatás megvonása

Az évi 30 százalékos, maximum 72 000 forintos állami támogatás miatt sokáig az egyik legkedveltebb megtakarítási forma volt a magyar háztartások számára a lakáscélokra felhasználható lakástakarék. Így, az állami támogatás segítségével akár 10 százalék feletti éves hozamot is elérhettek a megtakarítók nagyon alacsony kockázat mellett.

A kormány 2018 októberében, szinte napra pontosan két éve viharos gyorsasággal, napokon belül vonta meg az új szerződések esetében az állami támogatást, amely nélkül már a termékek sem jelentettek nagy vonzerőt: a hozam nagyjából 1–2 százalékra redukálódott, amely az elmúlt évekre jellemző kamatkörnyezetben is alacsonynak mondható, miközben megjelent az éves átlagban majdnem 5 százalékos hozamot kínáló Magyar Állampapír Plusz is, ráadásul a lakástakarékkal ellentétben ez a megtakarítás szabad felhasználású és rugalmasan hozzáférhető.

Új termékek

Az állami támogatás megvonása után megmaradt három szolgáltató, a Fundamenta Lakáskassza, az OTP Lakástakarékpénztár és az Erste Lakástakarék is igyekezett új termékekkel reagálni a változásokra, ám az új szerződések volumene jelentősen visszaesett.

Az OTP Lakástakarék szintén majdnem pontosan egy évvel az állami támogatás megvonása után, 2019 októberében jelezte: felfüggeszti a termékek értékesítését.

Még ugyanebben a hónapban az Erste Lakástakarék bejelentette: átveszik a korábban negyedik szereplő Aegon Lakástakarék portfolióját.

Az Erste mostani kivonulásával, így már egyedüliként a Fundamenta Lakáskassza maradt, amely kínál lakástakarék-pénztári megtakarítást az ügyfeleknek.

Az otthonteremtés került a fókuszba

Azok számára, akik otthonteremtésre szerettek volna félretenni, más alternatívák jelentek meg, igaz, nem kifejezetten megtakarítási jelleggel. A kormány demográfiai törekvéseivel összhangban megjelent a vissza nem térítendő támogatássá alakítható babaváró hitel, amellyel 10 millió forintot igényelhetnek a gyermeket vállaló házaspárok.

Szintén a gyermekszám függvényében igényelhető csok- és falusi csok-támogatás, továbbá mellé nagyon kedvező kamatozású csok-hitel is.

Az állam továbbá a második gyermek születésétől 1, a harmadiktól 4, majd minden további gyermek után 1–1 millió forintot vállal át a meglevő jelzáloghitelekből.

Szintén az otthonteremtést segíti elő, hogy 2022. végéig az új lakások áfája 5 százalékra módosul, de a csok-kal vásárlók még ezt is visszaigényelhetik, továbbá a kormány 3 millió forintig támogatni fogja a gyermekes szülők lakásfelújítását.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink