Kézírással szerepelt a kormányhatározaton, ki kapja a milliárdos megbízást

  • adozona.hu

Hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség egy közel 3 milliárd forintos, három nap alatt megkötött tanácsadói szerződés ügyében. A megbízást közbeszerzési eljárás nélkül kötötték meg, és iratait 2040-ig titkosították – olvasható a kormany.hu-n.

szerződés, aláírás, eladás, adásvétel, közbeszerzési eljárás, hűtlen kezelés, költségvetési csalás, kormány, kézírás, kormányhatározat, milliárdos megbízás
Kézírással szerepelt a kormányhatározaton, ki kapja a milliárdos megbízást – a kép illusztráció
Forrás: mohamed_hassan képe a Pixabay-en

Közel hárommilliárd forint közpénzt fizetett ki az Orbán-kormány egy volt miniszteréhez köthető cégnek úgy, hogy az erről szóló tanácsadói szerződést közbeszerzési eljárás nélkül, egy három nap alatt lefolytatott eljárás során kötötték meg. A közbeszerzési eljárást a koronavírus-járványra hivatkozva kerülte meg az előző kormányzat úgy, hogy a tanácsadói szerződésnek semmilyen egészségügyi vonatkozása nem volt. A szerződésről szóló 2021. januári kormányhatározatot pedig 2040-ig titkosították.

A szerződésről szóló iratokat a Miniszterelnökség átvilágította, az eljárás során előkerült kézírásos dokumentumok szerint pedig felmerül a gyanú, hogy a többmilliárdos állami tanácsadói megbízás nyertesét már a beszerzési eljárás előtt kiválasztották. Az ügyben a Miniszterelnökség hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést.

Előre fel volt jegyezve, kivel kell szerződést kötni

A szerződés tárgya a „koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében amerikai egyesült államokbeli innovációk, high-tech megoldások hazai meghonosításához kapcsolódó tanácsadás” volt. A szerződést azzal az egyesült államokbeli EAC International, Inc. (jogutódlással EuroAtlantic Consulting & Investment, Inc.) nevű céggel kötötte meg a kormány, amelynek tulajdonosa és vezérigazgatója a szerződéskötés idején dr. Fellegi Tamás volt. Fellegi a második Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere volt 2010 és 2011 között, majd 2012 júniusáig az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelt tárca nélküli miniszterként.

Az EuroAtlantic nevű tanácsadó céget Fellegi még a minisztersége előtt alapította, majd politikai karrierje után visszatért a tanácsadáshoz. Ebben a minőségében kötötte meg azt a tanácsadói szerződést az Orbán-kormánnyal 2021-ben, ami négy évre összesen nettó 6 640 000 amerikai dollárt, a tényleges kifizetések szerint pedig bruttó 2,97 milliárd forintot juttatott az akkor a tulajdonában álló egyesült államokbeli cégének, az EAC Internationalnek.

A titkosított kormányhatározat szerint a szerződés előkészítésével a Miniszterelnökséget bízták meg, a kézzel teleírt határozaton pedig már a döntés napján szerepel az, hogy melyik cégtől kell ajánlatot kérni, és szerepel rajta Fellegi Tamás neve és telefonszáma is. Sőt, a határozaton szerepel Fellegi aznapi aláírása is arról, hogy az „iratban foglaltakat” megismerte.

A kormányhatározat hátoldalán lévő feljegyzés is a volt miniszter cégét ajánlja a megbízásra, a kormányhatározat iktatásának napján pedig kézírásos javaslatban szerepel az, hogy kizárólag ettől az egy cégtől kérjenek árajánlatot. A kiválasztási szempontokat a cég akkori vezérigazgatójának szakmai életútjához igazították. A költségvetési keret megállapítására a szerződés becsült értékéről nem készült piaci felmérés. A kormányhatározat iktatásától a szerződés aláírásáig pedig mindössze három nap telt el. Így erős a gyanú, hogy a közel hárommilliárdos megbízás sorsa már a beszerzés előtt eldőlt.

Járványügyi védekezésre hivatkozva titkosították a tanácsadást

A szerződést miniszteri döntés alapján mentesítették a közbeszerzés alól. Erre az egészségügyi törvény kizárólag járvány elleni védekezés kapcsán, egészségügyi válsághelyzet idején ad lehetőséget, a kérelmet pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely adta be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs felé. A mentesítést az egészségügyért felelős belügyminiszter, Pintér Sándor adta meg.

Holott semmi nem magyarázza, miben járult hozzá a vírus elleni egészségügyi védekezéshez az, hogy az Orbán-kormány volt miniszterének cége gazdaság- és üzletfejlesztési tanácsadást, valamint befektetői kapcsolatépítést kínált a kormánynak “amerikai innovációk és high-tech megoldások” meghonosításához. Mivel a tanácsadói szerződés a válsághelyzetet évekkel túlélve, 2025 januárjáig maradt hatályban, ezért a Miniszterelnökség szerint felveti a hivatali visszaélés gyanúját a járványügyi védekezéshez sem tárgyában, sem idejében nem kapcsolódó szolgáltatás beszerzése.

Szintén hivatali visszaélésre ad gyanút az, hogy a beszerzéssel kapcsolatos iratokat titkosították, és azok minősítését évekkel a koronavírus-járvány után is fenntartották. A teljes beszerzést – köztük a mentesítés megalapozottságát, a díj mértékét és a teljesítések tartalmát – a döntéshozó ugyanis 2040. december 31-éig „Bizalmas” minősítéssel, húsz évre elzárta a nyilvánosság és a külső ellenőrzés elől. A minősítést 2025 decemberében, a szerződés lejárta után is fenntartotta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, noha az egészségügyi válsághelyzet már évekkel korábban megszűnt.

High-tech megoldások helyett EU-s hírösszefoglalók

Ráadásul a gyanú szerint a közpénzből fizetett szolgáltatások túlnyomó része nem a szerződésben meghatározott feladatot szolgálta. A leigazolt és kifizetett „teljesítés” 2023-tól jellemzően napi európai uniós hírösszefoglalókból, hírlevelekből, uniós biztosokról és külföldi közszereplőkről nyílt forrásból készített személyprofilokból, valamint védelmi, nyugat-balkáni és amerikai belpolitikai elemzésekből állt. 2024-ben és 2025-ben a kiszámlázott tétel megnevezése már kifejezetten „európai uniós szaktanácsadás” és „elnökségi program” volt, ami egyáltalán nem fedi le a szerződés tárgyát.

A Miniszterelnökség korábban már rendelt hasonló EU-s tematikában szolgáltatást negyedévente 10 millió forintért, a Magyarországon bejegyzett, EuroAtlantic Tanácsadó és Befektető Kft.-től. A szerződések megszűnése után viszont ezt a tevékenységet a fenti, jóval drágább EAC International-szerződés terhére számolták el, negyedévente 142–160 millió forintért – holott az EAC-szerződésben eredetileg kikötött szolgáltatásokat nem, vagy csak részben nyújtották.

Az átvilágítás során előkerült egy teljesítési jelentésen felejtett cetli is, amin arra kérik a Miniszterelnökség egyik államtitkárát, hogy írja alá a dokumentumot, amit majd az EAC International képviselője utólag fog aláírni. Ez arra utal, hogy nem volt érdemi ellenőrzés a teljesítés elfogadása és a díj kifizetése között, és mindez csak formális aláíráson alapulhatott.

A Miniszterelnökség szerint az átvilágítás során feltárt körülmények megalapozottan vetik fel azt a gyanút, hogy a beszerzést verseny és valódi jogalap nélkül, a nyilvánosság kizárásával bonyolították le, és a közpénzből kifizetett ellenérték nem állt arányban a ténylegesen nyújtott szolgáltatással. A Miniszterelnökség a birtokában lévő teljes iratanyagot átadta a nyomozó hatóságnak a nyomozás elrendelésére.

Közzétesszük a 3002/2021. számú kormányhatározat kézírásos bejegyzéseket tartalmazó példányát, valamint a feljegyzések olvasatát és értelmezését tartalmazó dokumentumot is, ezt itt olvashatja – írják a kormany.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját üzletrészre eső cégérték

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Kivás bt. tagi kölcsön elengedése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink