hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kevesebbet késnek a számlák kifizetésével a magyar vállalkozások

  • adozona.hu

Jelentősen csökkentek a számottevő késések a számlák kifizetésénél az idei első három negyedévben, a két hónapon túl megfizetett számlák értékének aránya 52, a három hónapon túl megfizetetteké pedig 60 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a Bisnode Magyarország negyedéves elemzése alapján.

A tanácsadó cég tájékoztatása szerint az átlagos fizetési késedelem 15,3 nap volt az első kilenc hónapban, ami szinte megegyezik a tavalyi 15,2 nappal. Az átlagos fizetési határidő tavaly az első három negyedévben 24,6 nap volt, idén ugyanebben az időszakban 24,9 nap.

A lejáratig kifizetett számlák aránya elérte a 70 százalékot, értéküket tekintve pedig a 75 százalékot, ami 1,6, illetve 7,7 százalékkal több volt, mint az előző év azonos időszakában.

Az iparágak közül a számlák értékének több mint háromnegyedét határidőre rendezték a kiskereskedelem, a nagykereskedelem, a fafeldolgozás, illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat területén. Ugyanakkor a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása ágazatban 43, az építőiparban 47, a papíriparban 48 százalékos az időben rendezett számlák értékének aránya.

A legjobban teljesítők mind javítottak a tavalyi eredményeiken, a lista végén állók közül viszont a papíripar 12, az építőipar és a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 11-11 százalékponttal maradt el tavalyi eredményétől a Bisnode adatai alapján.

Területi alapon a legpontosabban fizető hazai térségek közé Komárom-Esztergom és Csongrád megye tartozik, mindkét helyen a számlák értékének 86 százalékát egyenlítették ki időben. A legkevésbé pontosan Zalában fizettek, itt 50 százalékos volt ez az arány.

A leglassabban Heves megyében rendezték a számlákat, ahol csaknem 33 napos volt az átlagos késés ideje, míg a legkevesebbet Somogyban késtek, ahol 11 napos értéket regisztrált a Bisnode.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Üzeltben nyilvántartott készpénz pénztárgép használat esetén

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

Bér és egyéb juttatás kifizetése

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

40 év munkaviszony utáni jubileum

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close