hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kétszámjegyű visszaesés az építőiparban az egy évvel ezelőttihez képest, de az árak nőttek

  • adozona.hu

2020 szeptemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 14,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 9,1, az egyéb építményeké 20,6 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése az augusztusihoz mérten 1,4, a májusi mélyponthoz képest 10,9 százalékkal emelkedett. A III. negyedévben az építőipar termelői árai 7,0 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva, közölte a KSH.

2020 szeptemberében az előző év azonos hónapjához képest:

Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 9,1, az egyéb építményeké 20,6%-kal.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 17,3, az egyéb építmények építésében 22,6, a speciális szaképítésben 7,5%-kal esett vissza a termelés.

megkötött új szerződések volumene 7,4%-kal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 26,4%-kal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 2,9%-kal nagyobb volt.

Az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállományának volumene 16,3%-kal elmaradt a 2019. szeptember végitől. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 13,8%-kal magasabb, az egyéb építményeké 27,6%-kal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

2020 első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest:

Az építőipari termelés 11,0%-kal mérséklődött.

Építőipari termelői árak:

A III. negyedévben az építőipar ágazatain belül az épületek építésében 6,3, az egyéb építmények építése vonatkozásában 7,1, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 7,3%-kal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az építőipar árai az előző negyedévinél 1,0%-kal magasabbak voltak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink