hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Keresetemelkedés: tíz százalékkal több az átlag, mint egy éve

  • MTI

Szeptemberben a bruttó átlagkereset 392 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 395 ezer forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 700 forintot ért el, mindkettő 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szeptemberi 3,4 százalékos és az első kilenc havi 3,5 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 5,2 százalékkal, illetve 6,1 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához viszonyítva.

Szeptemberben a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 260 ezer 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 269 ezer 500 forintot ért el. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset 402 ezer 900 forint volt, 9,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a nettó kereset 268 ezer forint volt.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 373 ezer 200 forintra becsülhető, 8,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A vállalkozásoknál 406 ezer forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számított bruttó átlagkereset és 270 ezer forint a nettó, egyaránt 9,9 százalékkal több a tavaly szeptemberinél. A költségvetési szférában 10,6 százalékkal, 401 ezer 500 forintra nőtt a bruttó és 267 ezer forintra a nettó átlagkereset.

Az alkalmazottak száma tavaly szeptemberhez viszonyítva 72 ezerrel, a közfoglalkoztatottak száma további 8 ezerrel csökkent. A feldolgozóiparban 29 ezerrel, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén 15 ezerrel, az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenységet végzők körében 22 ezerrel csökkent az alkalmazottak létszáma.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink