hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csökkent az ipari termelés: itt vannak az adatok

  • adozona.hu

2023 decemberében az ipari termelés volumene 13,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 8,7 százalékkal csökkent. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2022 decemberében. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, csupán három alág kibocsátása nőtt. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás a 2023. novemberinél 0,3 százalékkal kisebb volt. 2023-ban az ipari termelés volumene 5,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2022-ben, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

2023. decemberben

Az ipari termelés volumene 13,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten. (Az első becslésben közölt decemberi adathoz viszonyítva a második becslés adata nem változott.)

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás decemberben az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal mérséklődött.

Az ipari export volumene 12,0 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A feldolgozóipari exportértékesítés 33 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 11,3, a 13 százalékos súlyú villamos berendezés gyártásáé 13,9 százalékkal csökkent.

Az ipar belföldi értékesítése 11,7, a feldolgozóiparé 2,2 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest.

Az iparon belül döntő (94 százalékos) súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 12,5, a csekély súlyú bányászaté 52, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 25 százalékkal csökkent.

A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 26 százalékát képviselő járműgyártás 9,0 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához mérten. A közúti gépjármű gyártása 11,1, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása 6,0 százalékkal csökkent.

A 10 százalékos feldolgozóipari súlyú villamos berendezés gyártása 23 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A két legjelentősebb súlyú alágazat közül az akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 12,5, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készüléké 41 százalékkal kisebb lett.

A feldolgozóipari termelés 9 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 17,0 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest. A két legnagyobb alágazat közül az elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 28 százalékkal csökkent, míg az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 12,2 százalékkal nőtt.

A feldolgozóiparból 14 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 10,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, mindkét értékesítési irányban visszaestek az eladások. Csupán három alágazatban nőtt a kibocsátás, 4,6 és 17,6 százalék közötti mértékben. A legnagyobb (24 százalékos) súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 9,7 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest. A többi hét alágazatban 4,9 és 27 százalék közötti mértékben csökkent a termelés, a legkevésbé az italgyártásában, a leginkább a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósításban.

Az előző hónaphoz hasonlóan a legerőteljesebben, 16,4 százalékkal a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás bővült, elsősorban belföldi értékesítése növekedésének köszönhetően, miközben exportja visszaesett.

A vegyi anyag, termék gyártásában is folytatódott a növekedés, decemberben 3,9 százalékkal emelkedett a kibocsátás.

A két közepes súlyú alág közül a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 21, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 10,9 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 30 százalékkal a gép, gépi berendezés gyártása maradt el az egy évvel korábbitól, a csökkenésben a magas bázis is szerepet játszott.

Az ipari termelés minden régióban visszaesett az előző év azonos hónapjához képest, a legnagyobb mértékben, 19,1 százalékkal Dél-Alföldön, a többi régióban 0,6 és 17,4 százalék között.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 15,7 százalékkal kisebb volt a 2022. decemberinél. Az új belföldi rendelések 14,5, az új exportrendelések 15,8 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány december végén 14,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

2023-ban az előző évhez képest

Az ipari termelés 5,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi, 6,1 százalékos növekedést követően. Ezen belül a három nemzetgazdasági ág közül a feldolgozóipar kibocsátása 4,3, az energiaiparé 23, a csekély súlyú bányászaté 31 százalékkal visszaesett 2022-höz viszonyítva.

A feldolgozóiparban folyó áron mintegy 52 ezer milliárd forint termelési értéket állítottak elő 2023-ban. A feldolgozóipar tizenhárom alága közül tízben csökkent a termelés, a legnagyobb mértékben, 18,5 százalékkal a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártásában. A többi háromban 6,4 és 9,3 százalék közötti mértékben nőtt a volumen, leginkább a villamos berendezés gyártásában, a legnagyobb alág, a járműgyártás kibocsátása pedig 8,4 százalékkal bővült.

Az ipari export 3,2 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál (2022-ben 8,3 százalékos volumennövekedést mértünk). A teljes ipari értékesítés 60, a feldolgozóipari értékesítés 73 százaléka származott külpiaci eladásokból. A feldolgozóipari export 0,6 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva, ezen belül a 33 százalékos súlyt képviselő járműgyártásban emelkedett (8,9 százalékkal) a kivitel volumene, és a második legnagyobb, 15 százalékos részarányú villamos berendezés gyártásának kivitele nőtt a leginkább (15,3 százalékkal).

Az ipar belföldi értékesítése 14,8, ezen belül a feldolgozóiparé 8,1 százalékkal kisebb lett. A feldolgozóipar hazai értékesítésének legnagyobb részét, 26 százalékát adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásának belföldi eladásai 8,6 százalékkal elmaradtak előző év szintjétől. A második legnagyobb (14 százalékos) súlyú fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártásának belföldi eladásai 2023-ban 2,5 százalékkal csökkentek.

Az ipari termelés csak Pest régióban nőtt (3,8 százalékkal). A többi régióban 1,8 és 12,0 százalék közötti volumencsökkenést regisztráltunk, a legnagyobb mértékűt Észak-Magyarországon.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Temetési segély

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Nyílt végű lízing áfa, számvitel

Nagy Norbert

adószakértő

Számlázás borravaló esetén

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink