Még mindig gyengélkedik az építőipar

  • adozona.hu

2025 februárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 11,0 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 15,3 százalékkal nagyobb volt. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,3 százalékkal mérséklődött a 2025. januárihoz képest, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

2025 februárjában az előző év azonos hónapjához képest

A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületeké 11,0 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 15,3 százalékkal nőtt.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építése esetében 11,2 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésénél – az egy évvel korábbi, alacsony bázisnál – 44,0 százalékkal nagyobb volt a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 10,9 százalékkal csökkent.

A megkötött új szerződések volumene 15,5 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 12,0 százalékkal emelkedett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké – az előző évi, magas bázishoz képest – 32,9 százalékkal visszaesett.

Az építőipari vállalkozások február végi szerződésállományának volumene 1,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 6,9 százalékkal kisebb, az egyéb építményekre vonatkozóké 8,9 százalékkal nagyobb volt a 2024. februárinál.

2025 első két hónapjában az előző év azonos időszakához képest

Az építőipari termelés volumene 7,0 százalékkal csökkent.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magánszemélyként nyújtott kölcsön átminősítése tagi kölcsönné

dr. Magyar Attila

ügyvéd

Magyar-Hajós-Dobos Ügyvédi Iroda

Utazási utalvány

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Haszongépjármű-szerződés

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 április
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink