hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Július 1. – hétköznap, de a gyógyszertárak többsége zárva lesz

  • MTI

A legtöbb településen kizárólag a 0–24 órában nyitva lévő, az ünnepnapokon is üzemelő, valamint az ügyeletes vagy készenlétet tartó gyógyszertárak lesznek nyitva a Semmelweis-napon, július 1-jén – közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a nyitva tartó, az ügyeletes és készenlétet tartó patikák címe, telefonszáma településre vagy akár megyére keresve az OGYÉI honlapján található gyógyszertár-adatbázisban elérhető.

A gyógyszertárak betegforgalmi bejáratánál jól látható helyen és jól olvasható módon jelezni kell a szolgálati rendet, elérhetőséget, valamint a legközelebbi, folyamatosan nyitva tartó, vagy készenléti, ügyeleti szolgálatot teljesítő közforgalmú gyógyszertár nevét, címét, telefonszámát, illetve az ügyelet, készenlét kezdő és befejező időpontját, továbbá a legközelebbi felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát is – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink