hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Járatkésések, járattörlések: vannak, akik kaptak hivatalból kártérítést, több mint 15 millió forintot ítélt meg a hatóság

  • adozona.hu

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az év első nyolc hónapjában 15 millió forintnál is több kártalanítást ítéltek meg a légiutasoknak, és csaknem 100 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a jogsértő légitársaságokra – közölte a hatóság.

A fogyasztóvédelmi hatóság folyamatos vizsgálatával biztosítja, hogy az utasok jogai érvényesülhessenek, azok ne sérüljenek – állítja az NKFH. A kormányhivatalokkal közösen szigorúan fellépnek a légitársaságok szabálytalan gyakorlata ellen, folyamatosan vizsgálják, hogy a légitársaságok biztosítják-e az utasok jogait és megkapják-e az utasok a meghatározott kártalanítást és segítséget például egy járattörlés vagy egy hosszú késés esetén.

Csak idén nyár végéig több mint 330 fogyasztói panasz érkezett a hatósághoz, melyek javarészt a légijáratok törléséhez, jelentős késésekhez és hiányos tájékoztatáshoz kapcsolódtak. Az eljárások eredményeként 38 750 euró, azaz hozzávetőlegesen 15,5 millió forint kártalanítást ítéltek meg az utasoknak.

Az NKFH szakmai irányításával a kormányhivatalok hivatalból is indítottak ellenőrzéseket, nemcsak a hatósághoz beérkezett fogyasztói panaszok alapján indultak vizsgálatok. Többek között próbavásárlásokat tartottak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésére, vizsgálták a telefonos ügyfélszolgálatokat – az emelt díjas hívások miatt –, valamint ellenőrizték a légitársaságok honlapján található tájékoztatásokat is. A próbavásárlásoknál kiderült, hogy a társaságok nem biztosították a szóbeli panasztétel lehetőségét, vagy nem volt megfelelő a díjtájékoztatás.

A hatóság kiemelte, mind a fogyasztói beadványok, mind a hivatalból indult eljárások alapján a hatóság összesen 91 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a légitársaságokra.

A tavalyi évhez képest idény nyáron már érezhetően kevesebb járattörlés és késés fordult elő, ami többek között a határozott hatósági fellépésnek volt köszönhető. Az NKFH és a kormányhivatalok azonban itt nem állnak meg, továbbra is ellenőrzik a légitársaságokat azért, hogy minden utas megkapja a neki járó tájékoztatást, segítséget és kártalanítást – írták az NKFH közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s munkavállaló foglalkoztatása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink