hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ilyen feltételekkel vehető igénybe a diákhitel

  • MTI

Tavaly a szabadfelhasználású Diákhitel 1-et 6 százalékkal, míg a felsőoktatási képzési díjakra igénybe vehető Diákhitel 2-t 34 százalékkal több diák vette igénybe az egy évvel korábbinál – mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ (DK) vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a havi maximum 70 ezer forintos keretig igényelhető, lakhatásra is felhasználható szabadfelhasználású Diákhitel 1 kamata jelenleg történelmi mélyponton, 1,99 százalékon áll, míg a kizárólag a felsőoktatási képzési díjakra igényelhető Diákhitel 2 továbbra is kamatmentesen vehető igénybe a kormány célzott kamattámogatásának köszönhetően. Utóbbi az önköltséges hallgatókat érinti, és ezt 34 százalékkal többen vették igénybe az egy évvel korábbi adatokat nézve.

Ismertette: a piacon egyedülálló módon a diákhitelek felvételéhez továbbra is elegendő az érvényes felsőoktatási jogviszony, sem hitelbírálatra, sem fedezetre nincs szükség és a hallgatói hitelek bármikor, ingyenesen előtörleszthetők.

Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a kormány családtámogatási intézkedéseinek köszönhetően már több mint 2000 édesanya diákhitelét engedte el 50 vagy 100 százalékos arányban a központ több mint kétmilliárd forint értékben.

A kormány döntése szerint bevezetik október 1-jétől a nyelvtanulási hitelt, amely 500 ezer forintig vehető igénybe. Induló kamata megegyezik a Diákhitel 1-ével, de akkor éri meg igazán, ha a tanulás végén a diák sikeres nyelvvizsgát tesz, hiszen a nyelvvizsga megszerzése után 0 százalékossá válik.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy augusztus 1-jét követően ügyfélkapun keresztül személyes megjelenés nélkül is igényelhetők a hallgatói hitelek, illetve a termékekre vonatkozó minden információ megtalálható a központ honlapján.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink