hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hongkong megkönnyíti a külföldi cégek letelepedését

  • MTI

A hongkongi kormányzat megkönnyíti a tengerentúlon székhellyel rendelkező vállalatok letelepedését Hongkongban – jelentette be John Lee kormányzó szerdán elmondott második éves politikai beszédében.

"Megkönnyítjük a külföldi vállalkozások számára a kontinentális piacra való belépést, és segítjük a kontinentális vállalkozásokat is a külföldi terjeszkedésben" – fogalmazott Lee, hozzátéve, hogy a kormány bevezet egy tőkebefektetésen alapuló piacra lépési rendszert, amelynek keretében a jogosult befektetők, akik 30 millió hongkongi dollárt vagy annál nagyobb összeget fektetnek be például részvényekbe, alapokba, kötvényekbe, kérelmezhetik a Hongkongba való belépést.

Elmondta a kormányzó azt is, hogy szeretnék megkönnyíteni a Hongkongban dolgozó külföldi munkavállalók számára a Kínába két vagy több évre szóló többszöri beutazási vízumhoz jutást.

A kormányzat emellett szeretné kiterjeszteni a csúcstehetségek bevonzására irányuló nemzetközi kampányát, amelyre tavaly 160 ezer jelentkező reagált, akik közül 60 ezer már meg is érkezett, főként a kínai kontinensről.

John Lee a beszédben felvázolta a gazdaság élénkítésére és a nemzetbiztonság megerősítésére vonatkozó prioritásait a Kínához visszakerült volt brit gyarmaton. Kiemelte, hogy megfordítják a tavalyi negatív gazdasági mutatókat, amelyek idén újra növekedésnek indulnak majd, négy és öt százalék közötti növekedést várnak.

"A gazdaságot fellendítjük, és a növekedést infrastrukturális fejlesztésekkel ösztönözzük, előmozdítva a földterület- és közlekedésfejlesztési projekteket, hogy tovább bővítsük Hongkong gazdasági kapacitását" – mondta el Lee, hozzátéve, hogy a kormány együttműködik a kínai Kuangdong tartomány kormányával is a "digitális öbölvidék" fejlesztése érdekében.

A kormányzat 2024 végéig további nemzetbiztonsági törvényeket is tervez, részben arra válaszolva, hogy – mint Lee fogalmazott – külső erők folyamatosan megpróbálnak beavatkozni Hongkong ügyeibe. "Óvakodnunk kell azoktól, akik konfliktust akarnak provokálni, félretájékoztatni vagy különböző csatornákon keresztül pletykákat terjeszteni, emellett ébernek kell maradnunk a különböző formájú szelíd ellenállás cselekedeteivel szemben, amelyek alááshatják országunk és a Hongkong különleges közigazgatási terület kormányzását" – hangsúlyozta Lee.

Elmondta, hogy új jogszabályt terveznek a hazafias nevelésről, továbbá a kiberbiztonságról is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyerekkedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Áfa

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink