hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hóhelyzet: a tűzoltóságot is be kellett vetni

  • MTI

Az intenzív havazás, hófúvás és ónos eső miatt szombaton 140, vasárnap délig pedig 250 beavatkozást végeztek a tűzoltók, a legtöbb esetben kidőlt fákhoz, árokba csúszott, úton elakadt vagy keresztbe fordult járművekhez riasztották őket – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője vasárnap az MTI-t.

Mukics Dániel elmondta, hogy a katasztrófavédelem minden megyében továbbra is operatív törzset működtet, ezek irányítják a beavatkozásokat és hozzák meg a szükséges döntéseket. Kétezer tűzoltó van készenlétben ötszáz járművel, a szolgálatban lévők számát a havazással leginkább érintett területen száz emberrel megnövelték.

A helyettes szóvivő közölte: a fák több helyen nem bírták el a hó súlyát, ágak törtek le, fák dőltek ki. Hat megyében, több mint ötven településen jellemzően a villanyvezetékekre rakódó jég súlya miatt szakadtak le vezetékek, törtek el oszlopok. Az áramkimaradások 34 ezer fogyasztási helyet érintenek. A szolgáltatók folyamatosan dolgoznak a helyreállításon, a tűzoltók megtisztítják a sérült vezetékek környékét.

Ha valahol nagyon elhúzódna a hiba elhárítása és a lakások kihűlnek, a katasztrófavédelem azonnal melegedőket nyit meg – jelezte.

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van még néhány lezárt útszakasz, az autósok indulás előtt tájékozódjanak az útviszonyokról – hívta fel a figyelmet Mukics Dániel.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink