hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hatalmas bérígéret a szociális ágazatban dolgozóknak

  • MTI/Adózóna

A következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek – mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei Idősek Otthonában tartott sajtótájékoztatóján a kormány szerdai döntését ismertetve elmondta: annak érdekében, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt ne torlódjon össze a bérstruktúra az ágazatban, a magasabb iskolai végzettségűeknek és a régebben pályán lévőknek 9 milliárd forintos forrásból nagyobb fizetést biztosítanak.

Mint mondta, ezen felül a kormány döntött arról is, hogy az ágazatban dolgozó egészségügyi végzettségűeknek és egészségügyi munkakörben dolgozóknak – mintegy 3300 munkavállalónak – további bérkiegészítést biztosítanak, így bérük minden fokozatban eléri az egészségügyi bértábla szintjét. Erre a célra 5,2 milliárd forintot fordítanak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozóból őcsg

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Egyéni vállalkozó szja, áfa

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Foglaló személygépkocsi

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 április
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close