hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hamisított okostelefonok! Adathalászok áldozata lehet, aki használja

  • MTI

Az okostelefon-hamisítás a súlyos egészségi és adatbiztonsági kockázatok mellett jelentős gazdasági veszteséget is okoz, az Európai Unió legális piaci szereplői évente átlagosan 14 millió készülék eladásától esnek el – derült ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

A hamis készülékek megjelenése uniós szinten 2015-ben körülbelül 4,2 milliárd eurós (nagyjából 1200 milliárd forint) forgalomkiesést okozott, a mintegy 14 millió el nem adott készülék pedig az ágazati értékesítés 8,3 százalékát teszi ki – ismerteti az EUIPO jelentése alapján közleményében a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).

A beszámoló szerint a legnagyobb bevételkiesés Romániában (19,1 százalék), Bulgáriában (17,2 százalék) és Görögország (16,9 százalék) volt. Az uniós átlagot (8,3 százalék) meghaladva Magyarország 15,1 százalékos rátájával az ötödik helyen áll. A tényleges forgalomkiesés hatása a legnagyobb Olaszországban (885 millió euró – 265,5 milliárd forint), ezt követi az Egyesült Királyság (660 millió euró – csaknem 200 milliárd forint), majd Németország (564 millió euró - 170 milliárd forint).

A jelentés kiemeli, hogy a hamisítás miatt csak az öt legnagyobb uniós tagállamban 2,9 milliárd euró (megközelítőleg 900 milliárd forint) a veszteség, ami uniós szinten a kieső értékesítés közel 70 százaléka. Az utánzatok globális szinten a várható bevételek 12,9 százalékától (45,3 milliárd euró – körülbelül 13 500 milliárd forint) fosztják meg a legális szereplőket. A forgalomkiesés 36 százaléka Kínában van, a hamisítás értékesítésre gyakorolt legalacsonyabb relatív hatása pedig az Egyesült Államokban és az Európai Unióban, mindkét esetben 10 százalék alatt van a bevételkiesés – áll a közleményben.

A HENT közleményében felhívja a figyelmet a hamisítványok súlyos egészségi és adatbiztonsági kockázataira is. Az utánzatok az összeszerelésük és az alacsony minőségű alkatrészek miatt ártalmas, egészségkárosító anyagokat tartalmazhatnak. A nem eredeti készüléken végrehajtott online bankolások és egyéb pénzügyi tranzakciók során pedig magasabb az adathalászat veszélye.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink