hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A halastó, az alvállalkozás és a 373 milliós uniós támogatás

  • MTI

A Fővárosi Főügyészség uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt emelt vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása alapján indult bűnügyben egy halastó tulajdonosa ellen. A bíróság megállapította a bűnösséget, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabása érdekében fellebbez – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében, amit szerdán juttatott el az MTI-hez.

A vád szerint egy 69 éves férfi és lánya (aki a későbbi ügyletek csalárd voltáról nem tudott) tulajdonában állt egy halastó. A férfi elhatározta, hogy a halastavat fejleszteni fogja, azonban cége ehhez nem rendelkezett elegendő forrással, ezért eltervezte, hogy a fejlesztéshez a támogatási feltételeket kijátszva, pénzt fog kicsalni az Európai Halászati Alapból.

A halastavat a férfi és lánya bérbe adta a férfi cégének, majd a férfi a cég képviseletében 2009 júliusában támogatás iránti kérelmet nyújtott be egy központi állami hivatalhoz. A vádlott a kérelemhez csatolt két másik cégtől származó árajánlatot a tervezett rekonstrukciós munkákra – írták.

A férfi eltitkolta a támogatást elbíráló és folyósító állami szerv elől, hogy – alvállalkozói szerződés, gép bérbeadása és munkaerőkölcsönzés útján – valójában a saját cége fogja a munkákat elvégezni, amely a pályázatból kizáró oknak számít. A vádlott 2011-ben hasonló módszerrel egy újabb pályázatot nyújtott be, és a két igénylés alapján – utófinanszírozás keretében, több ütemben – 2010 és 2014 között több mint 373 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek – közölték.

Az OLAF vizsgálta a támogatásokat, és igazságügyi ajánlásokkal élt a Legfőbb Ügyészség felé. Az ügyészség a rendelkezésre bocsátott adatok alapján büntetőeljárást indított. A lefolytatott nyomozást követően a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt vádat emelt a férfi ellen a Fővárosi Törvényszéken – írták.

Az ügyészség indítványozta vádiratában, hogy a bíróág ítélje a férfit végrehajtandó börtönbüntetésre és pénzbüntetésre, tiltsa el a cégvezetéstől, illetve rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást 373 millió forint erejéig, valamint a cégével szemben szabjon ki pénzbírságot.

A Fővárosi Törvényszék a férfit bűnösnek mondta ki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében, ezért 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.  Emellett a bíróság a vádlottat 1,750 millió forint pénzbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a cégvezetéstől.

A bíróság a vádlottal szemben 313 millió forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, mivel a vagyoni hátrányt ekkorra összegben látta megállapíthatónak.

Az ítélet nem jogerős, a Fővárosi Főügyészség a vádlott terhére, súlyosításért jelentett be fellebbezést, hosszabb tartamú és végrehajtandó börtönbüntetés, a céggel szemben pénzbírság kiszabása és a teljes, 373 millió forintos támogatási összegre vonatkozó vagyoni hátrány megállapítása, ehhez kapcsolódóan pedig a vagyonelkobzás mértékének felemelése érdekében – áll a főügyészség közleményében.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink