hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése

  • adozona.hu

Tavaly novemberben 7,7 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A növényi termékek ára 8,6, az élő állatok és állati termékek ára 6,4 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző hónaphoz képest gyorsult az áremelkedés, októberben a termelői árak 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, a növényi termékek ára 8,0, az élő állatok és állati termékek ára 6,2 százalékkal emelkedett. Novemberben a gabonafélék ára 12 százalékkal, ezen belül a búzáé ugyancsak 12, a kukoricáé 13, az árpáé 8,9 százalékkal nőtt éves összevetésben. A gyümölcsfélék ára 38 százalékkal emelkedett. Az alma ára kimagaslóan, 68 százalékkal nőtt, ami az ipari alma árának jelentős, 177 százalékos növekedéséből adódott. A szőlő ára 16 százalékkal nőtt.

Az élő állatok termelői ára 1,2 százalékkal, az állati termékeké 18 százalékkal emelkedett. A vágóbaromfi ára 4,6 százalékkal nőtt, ezzel szemben a vágósertésé 2,9 százalékkal csökkent. A tej ára 16 százalékkal, a tojásé 26 százalékkal emelkedett.

Az év első 11 hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 5,6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek ára 3,0, az élő állatok és állati termékeké 9,9 százalékkal lett magasabb. A gabonafélék ára 4,4 százalékkal emelkedett január-novemberben. A zöldségfélék ára 0,2 százalékkal csökkent, a gyümölcsöké pedig 19 százalékkal nőtt. A burgonya ára 6,7 százalékkal visszaesett. A tej ára 25 százalékkal nőtt. A vágósertés ára 13 százalékkal, a vágóbaromfié 1,7 százalékkal emelkedett.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink