hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Generali: cirka 40 ezer elemikár-bejelentés érkezett 2024-ben

  • MTI

A Generali Biztosítóhoz 2024-ben közel 40 ezer lakással és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett, a károk összege megközelítette az 5 milliárd forintot - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.

Az adataik szerint a tavalyi békésebb évnek számít a viharkárokat nézve a 2023-as évnél: tavalyelőtt a Generali Biztosítóhoz rekordmennyiségű, 58 ezer lakással és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett. A viharkárral kapcsolatos kárbejelentések száma volt tavaly a legmagasabb a károkat tekintve, megközelítőleg 21 ezer, ezt követték a villámmal, a jéggel és a kívülről beáramló vízzel kapcsolatos kárbejelentések.

A lakossági viharkárokról a legtöbb kárbejelentés Budapestről érkezett, amit Hajdú-Bihar vármegye és Pest vármegye követett, a városok között pedig a főváros mellett Debrecen, Pécs és Miskolc szenvedte a legtöbb kárt a Generali adatai szerint 2024-ben.

Az 1831-ben alapított vállalatcsoport több mint 50 országban működik, teljes díjbevétele 2023-ban 82,5 milliárd eurót tett ki, világszerte közel 82 ezer munkavállalót alkalmaz és 70 millió ügyfele van.

 

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás – önszámla áfatartalmának levonhatósága

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Második terhesség gyed alatt

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Második gyermek esetén a csed számolása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink