hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

GKI: mélypontok és csúcsok a bizalmi indexekben

  • adozona.hu

Májusban megállt a GKI konjunktúraindex január óta tartó csökkenése, sőt még minimálisan emelkedett is. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti bizalmi index áprilishoz képest nem változott, a fogyasztói viszont megközelítette idei csúcspontját.

Az üzleti szférán belül az ipari és kereskedelmi bizalmi index emelkedett, az építőipari és a szolgáltatási viszont csökkent. Az ipari várakozások a javulás ellenére sem érték el a márciusi szintet. Az elmúlt időszak termelésének megítélése áprilishoz képest ugyan romlott, a kilátásokról, a készletekről és a rendelésállományról – ezen belül az exportrendelésekről –alkotott vélemény viszont javult. Az építőipari bizalmi index májusban közel hároméves mélypontjára került. A mélyépítő cégek kilátásai számottevően tovább estek, a magasépítőké azonban kissé kedvezőbbek lettek.

Májusban az előző háromhavi termelés és a rendelésállomány megítélése is érezhetően romlott. A kereskedelmi bizalmi index májusban elérte idei csúcspontját, de így is bennmaradt az elmúlt immár több mint két évet jellemző viszonylag keskeny sáv középső harmadában. Az eladási pozíció megítélése javult, míg a készletszinté és a rendeléseké nem változott. A szolgáltatói bizalmi index májusban már a harmadik egymást követő hónapban csökkent. Romlott az általános üzletmenet és a várható forgalom megítélése is.

A foglalkoztatási szándék a kereskedelemben mindenkori csúcspontjára jutott, minimálisan a szolgáltató cégeknél is javult, a többi ágazatban viszont gyengült. Kissé erősödött a lakosság munkanélküliségtől való félelme is.

Az áremelésre számítók aránya az iparban négy hónap után ismét meghaladta az árcsökkentést prognosztizálókét. A kereskedelmi és szolgáltató cégek körében is nőtt kissé az áremelést tervezők aránya. Az építőiparban viszont – a lakásépítés kivételével – nem érezhető áremelési nyomás. A fogyasztók inflációs várakozása tovább csökkent.

A magyar gazdaság kilátásainak megítélése a kereskedelem és a lakosság kivételével minden ágazatban kedvezőtlenebb lett. A GKI fogyasztói bizalmi index április után májusban is emelkedett, de még nem érte el az év eleji, igen magas szintet. A lakosság a saját várható pénzügyi helyzetét és megtakarítási képességét is javulónak érezte, miként a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink