hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fizetésemeléséért sztrájkolnak a franciák, 5,6 százalékos infláció mellett

  • MTI

Fizetésemelést követelve szólított fel a szakszervezetek egy része Franciaországban kedden munkabeszüntetésre és utcai tiltakozásokra, miközben a kormány hatóságilag ismét kötelezte a TotalEnergies olajipari vállalat harmadik hete sztrájkoló dolgozóit a munkafelvételre.

Az egynapos figyelmeztető sztrájkhoz sokan csatlakoztak a közszférában és a közoktatásban, az energiaiparban, az állami közlekedési vállalatoknál, a kereskedelemben, a teherfuvarozásban.

A vasúti közlekedésben csak minden második vonat közlekedett kedden, de miután a lakosság felkészült a tiltakozónapra, a pályaudvarokon nyugalom volt, nem alakultak ki kaotikus jelenetek. A párizsi metróban nem voltak fennakadások, a buszok és a villamosok viszont ritkábban közlekedtek.

Az oktatási tárca szerint a tanároknak átlagosan 6 százaléka vett részt a sztrájkban, a középiskolákban 10 százalékos az arány, a szakszervezetek szerint azonban ennél jóval többen tiltakoztak országszerte a közoktatási intézményekben, ahol a menzák sem nyitottak ki.

Az utcai megmozdulásokat ma délután szervezik, 150 városban rendeznek felvonulásokat, Párizsban 2 órakor indul a menet az Italie tértől.

A megmozdulás célja a jelenleg 5,6 százalékos inflációt követő, illetve azt meghaladó fizetésemelés kikényszerítése a munkáltatóktól.

A sztrájkolók az ellen is tiltakoznak, hogy a kormány hatóságilag kötelez egyes sztrájkoló olajipari dolgozókat a munkafelvételre annak érdekében, hogy a kőolajtárolók blokádját feloldják, és megszűnjenek az ellátási gondok a benzinkutakon.

Hétfőn a kormány a TotalEnergies két újabb tározóját nyittatta meg a prefektúrával, és Olivier Véran kormányszóvivő jelezte, hogy a "hatósági eljárások addig folytatódnak, ameddig szükséges". A szakszervezetek minden alkalommal megtámadták a bíróságon a kormány fellépését, de az igazságszolgáltatás úgy ítélte meg, hogy a prefektúra eljárása törvényes és arányos.

A TotalEnergies vezetősége a kormány nyomására csütörtökön ült először tárgyalóasztalhoz a szakszervezetek képviselőivel a sztrájk szeptember 27-i kezdete óta. Péntek reggel a cég többségi szakszervezetei – a CFDT és a CFE-CGC – bejelentették, hogy megszületett a megállapodás a 7 százalékos béremelésről novembertől, valamint 3 és 6 ezer euró közötti rendkívüli bónusz kifizetéséről minden munkavállalónak.

A sztrájkot meghirdető CGT szakszervezet azonban – amely 10 százalékos fizetésemelést követelt, 7 százalékot az inflációra, 3 százalékot pedig a cég által az első fél évben elkönyvelt 10,6 milliárd eurós nyereség igazságosabb elosztásaként – nem írta alá a megállapodást.

Miután az amerikai Esso-ExxonMobil olajipari vállalatnál a korábban tüntető dolgozók felvették a munkát, az ellátás valamelyest javult, de a benzinkutak harmadánál még mindig hiány van legalább egyik üzemanyagból, Párizsban a kutak 40 százalékánál vannak ellátási gondok.

Emmanuel Macron államfő hétfőn ígéretet tett arra, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy "ez a válság a lehető leggyorsabban rendeződjön". A kormány ugyanakkor elismerte a franciák aggodalmait az infláció miatt. Gérald Darmanin belügyminiszter kedden úgy vélte, hogy "gond van a fizetésekkel", és azt kérte a munkáltatóktól, hogy amennyiben van rá fedezet, emeljék a béreket.

Az olajipari sztrájknak és a vasúti dolgozók munkabeszüntetésének folytatását illetően Philippe Martinez, a szervező CGT szakszervezet főtitkára elmondta: a dolgozóknak kell eldönteniük, hogy mi történjen. A legnagyobb szakszervezet, a reformpárti CFDT viszont nem vesz részt a tiltakozó megmozdulásban, mert nem tarja célravezetőnek az általános sztrájkot az inflációs gondokra, álláspontjuk szerint a fizetésemeléseket ágazatonként külön-külön kell megtárgyalni a munkáltatókkal.

Az Elabe közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint a franciák 39 százaléka támogatja a megmozdulást, 49 százalékuk nem ért vele egyet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink