hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Filléres tartozások miatt indított végrehajtást települések ellen a NAV

  • lapszemle

Nemcsak magánszemélyek és bajba került vállalkozások szerepelnek az adóhatóság feketelistáján, hanem önkormányzatok is szerte az országból – írja a blikk.hu.

Összesen huszonkét település áll végrehajtási eljárás alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartása szerint, köztük három fővárosi kerületi önkormányzat is.

A legtöbb önkormányzat a Blikktől értesült arról, hogy végrehajtás fenyegeti az adóhatóság részéről. Sok helyen teljesen elképzelhetetlennek tartották ezt, mondván, nem is tudnak semmiféle tartozásról.

Pilisvörösvárnak több százmilliós megtakarításai vannak. A lap jelzése alapján kiderítették, hogy egy mindössze 6600 forintos földnyilvántartási illeték miatt tették fel Pilisvörösvárt a listára. 

Hasonló ügy miatt került bajba Pesterzsébet is. Ott ráadásul az adóhivatal összekeverte az önkormányzat és a polgármesteri hivatal számláját. Terézvárost is földhivatali bejegyzés után tették fel a listára. – Szep­tember 2-án kaptunk értesítést a 6600 forintos tartozás miatt, amit 4-én befizettünk – jelezte a Blikknek a VI. kerületi önkormányzat, amely még most is ott díszeleg a NAV internetes adatbázisában.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink