hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Felül kell vizsgálni a közüzemi számlák küldésének gyakorlatát

  • adozona.hu

A földgáz, valamint a villamos energia egyetemes szolgáltatók 30 napon belül vizsgálják felül a számlaküldési gyakorlatukat és szükség esetén módosítsák úgy, hogy a fogyasztóknak a jogszabály szerinti legalább 8 nap álljon rendelkezésükre a számlák rendezésére – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a hivatalhoz érkező panaszlevelek egy részében a fogyasztók azt kifogásolták, hogy a számlaleveleket késedelmesen kapják kézhez, így nem tudják a számlát a megadott határidőben befizetni. Ezért a fogyasztói észrevételek nyomán Dorkota Lajos, a MEKH elnöke – a jogszabályi előírás maradéktalan érvényesülésére és a fogyasztók érdekeinek védelmére tekintettel – levélben szólította fel a közműszolgáltatókat számlaküldési gyakorlatuk felülvizsgálatára, valamint arra, hogy a cégek az általuk megtett intézkedésekről tájékoztassák a hivatalt.  

A MEKH kiemelte: a szolgáltató kötelezettsége, hogy úgy juttassa el a számlákat a felhasználóknak, hogy a számla kiegyenlítésére a kézhezvételétől számított legalább 8 nap rendelkezésükre álljon. Továbbá arra is felhívták a figyelmet, hogy a számlafizetés teljesítési időpontja az előírt összeg jóváírása a közműszolgáltató bankszámláján.  

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink