hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Évi 4,7 millió euró támogatást kap a méhészet

  • MTI

Az Európai Unió és a magyar kormány 50-50 százalékos finanszírozásában évi 4,7 millió euró támogatáshoz jut a magyar méhészeti ágazat, ami több mint 15 százalékkal haladja meg az előző támogatási ciklus forrásait – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton a Gyulai méz- és mézeskalács-fesztiválon.

A szaktárca közleménye szerint az államtitkár a rendezvényen elmondta, a méhészek a megtermelt méz 73 százalékát nagybani felvásárlóknak, 1 százalékát kiskereskedőknek, üzleteknek, további 1 százalékát ipari felhasználóknak (mézeskalácsos, édesítőipar), 25 százalékát pedig közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik. Az országban több olyan nagyobb mézüzem működik, amelynek alapanyag-feldolgozó kapacitása meghaladja az évi ezer tonnát.

A magyar méhészet a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 1 százalékát, az állattenyésztésnek mintegy 3 százalékát adja, ami 22-25 milliárd forint – mondta.

Az Európai Unió 27 tagállama között a méhsűrűséget figyelembe véve a második helyen áll az ország, a termelés az elmúlt 10 évben 15 ezer és 30 ezer tonna között változott, míg a méhcsaládok száma meghaladja az 1 milliót – tette hozzá.

Az államtitkár az ágazat egyik legfontosabb feladataként azt jelölte meg, hogy tudatosítani kell a magyar méz előnyösebb tulajdonságait a külföldről, vagy az Európai Unión kívülről érkezettekhez képest. A magyar méz kiváló minőségű és zamatos, ugyanakkor ez a Kínából származó mézekre vagy annak keverékeire már nem minden esetben igaz – tette hozzá.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink