adozona.hu
Építésrendészet létrehozását kezdeményezi az ÉVOSZ
//adozona.hu/altalanos/Epitesrendeszet_letrehozasat_kezdemenyezi_a_UXEBB9
Építésrendészet létrehozását kezdeményezi az ÉVOSZ
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az építésgazdaságban tapasztalható versenytorzító jelenségek visszaszorítása érdekében Építésrendészet létrehozását kezdeményezi – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Koji László, az ÉVOSZ elnöke a közleményben hangsúlyozta: a kezdeményezés egyik fő oka, hogy az Európai Unión (EU) kívüli – különösen távol-keleti – befektetők beruházásainál a hazai építőipari vállalkozások kiszorulnak a piacról. Ennek oka, hogy az EU-n kívüli cégek olcsóbb ajánlatokat tesznek, mivel nem tartják be az uniós és magyar szabályokat.
A kezdeményezés másik oka, hogy „kóklerek” ne vehessenek részt a Otthon Start támogatási program megvalósításában, és a várható otthonfelújítási és egyéb más otthonteremtő program létesítményeinek a kivitelezésében – hangsúlyozta Koji László.
A hazai vállalkozások versenyhátrányba kerülnek azzal is, hogy az állami kedvezményeket biztosító szerződéseknél nem kötnek ki uniós, vagy magyar beszállítói részarányt, mivel a harmadik országokból érkező cégek nem hazai építőanyagokat használnak fel, nem magyar mérnöki szolgáltatásokat vesznek igénybe, és „dömpingszerűen” unión kívüli munkavállalókat foglalkoztatnak.
Olvassa el az Adózóna további cikkeit is: Otthon Start: kiskapuk és a lehetséges kockázatok, Otthon Start hitel: albérletnél jobban megéri panellakást venni, Élénkült a kereslet a lakáspiacon |
A versenyegyenlőség megteremtéséért a szervezet részletes javaslatot nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztériumnak és Építési és a Közlekedési Minisztériumnak az Építésrendészet hatásköreire vonatkozóan, amelyek között szerepel a minőségügy, a foglalkoztatás, tartózkodási és munkavállalási engedélyek és a munkavédelem ellenőrzése, valamint a tb, adózás, szakképzettség, bérezés, szálláskörülmények vizsgálata.
Az ÉVOSZ emellett szorgalmazza, hogy külföldi beruházások esetén legyen előírva meghatározott uniós (magyar) részarány, ami kiterjedne létszámra, hazai építőanyag felhasználására és szolgálgatására. Továbbá javasolják, hogy a 100 fő feletti munkaerőigény esetén vegyék igénybe a térségben elérhető hazai vállalkozásokat. A harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatásának piacát liberalizálnák, de a lakásépítési és -felújítási támogatási programokban csak kamarai regisztrációval rendelkező vállalkozások vehetnének részt.
Hozzászólások (0)