hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Előtörleszti Magyarország a paksi hitelt

  • MTI

Előtörleszti Magyarország a Paks II. beruházás finanszírozására eddig lehívott 78,2 millió eurót – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak, aki szerint az orosz féllel megkötött hitelszerződés fenntartása ugyanakkor hosszú távon szükségszerű, hiszen biztonsági védőhálót nyújt a projekthez.

A lap mai számában a miniszter elmondta, a kormány döntése alapján él Magyarország az Oroszországgal kötött államközi hitelszerződésben rögzített jogával, így előtörleszti a 78,2 millió eurót (24,2 milliárd forint).

Hangsúlyozta, a kamatmegtakarítással járó tranzakciót a magyar gazdaság jó teljesítménye és a kedvező nemzetközi pénzpiaci helyzet alapozta meg.

Varga Mihály emlékeztetett, hogy a 2014-ben kötött magyar-orosz államközi hitelszerződés alapján a paksi beruházás megvalósítása időszakában a kamat 3,95 százalék, így az előtörlesztéssel számottevő kamatmegtakarítás érhető el.

A miniszter elmondta, a hitelszerződés szerint a magyar félnek jogában áll bármely felvett összeg előtörlesztése névértéken és további díjak nélkül. Tájékoztatása szerint hétfőn levélben értesítette Anton Sziluanov orosz pénzügyminisztert a magyar szándékról, a szerződés értelmében a tranzakció 90 nap elteltével valósulhat meg.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink