hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elismerte az Audi: korlátozott számban újítja meg a határozott idejű munkaszerződéseket

  • MTI/lapszemle

Nem bocsát el munkavállalókat az Audi Hungaria Zrt., azonban a határozott idejű munkaszerződéseket – ahogy korábban is – korlátozott számban hosszabbítja meg a piaci igényektől, és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függően – közölte a győri székhelyű vállalat.

Az Audi Hungária győri gyáránál jelentős létszámcsökkenés van folyamatban – adta hírül a G7. Erről a vállalat több munkatársa számolt be az internetes lapnak az elmúlt napokban. Többek szerint a munkavállalóknak nagyjából egy hónapja jelentette be a gyár vezetése, hogy 1200 emberrel csökken a dolgozók száma a közeljövőben a világ legnagyobb motorgyárában. Ez a jelenlegi állomány közel tíz százaléka.

Több ott dolgozó is azt mondta, hogy a létszámcsökkentés folyamatos. Elsődleges módja, hogy a határozott idejű szerződéssel rendelkezők nem kapnak új szerződést annak lejártakor.

Az Audi Hungaria Zrt. mai közlése szerint a járműiparban, a konszernben és az Audi Hungariánál is zajlik az elektromobilitás és a digitalizáció irányába tartó átalakulási folyamat, amely kihívások elé állítja a vállalatot. Az átalakulási folyamat keretében a győri cég felülvizsgál minden folyamatot vállalatnál. 

A motorgyártásban a hagyományos típusok közötti eltolódások és a kisebb komplexitású, új elektromotorok gyártásának térnyerése kihat a létszámigényre, így a foglalkoztatási struktúrára is, azonban a vállalat erre az új kihívásra a következő öt-hat évben készül majd fel – ismertette a társaság.

Az átalakulási folyamat hatással van a foglalkoztatási struktúrára is, de a cél az, hogy minden esetben biztosítsák a törzsállomány, azaz a határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkező munkavállalók hosszú távú foglalkoztatását. Ez mindkét fél, a munkaadó és a munkavállaló rugalmasságát feltételezi – áll a vállalat közleményében.

A munkavállalókra nézve a felek együttműködése azt jelenti, hogy igény szerint akár más-más vállalati területeken kínálhat számukra munkát az Audi. Mindemellett a törzsállományt képező szakembereket mind a tervezett, mind a nem tervezett fluktuáció függvényében csak korlátozottan pótolják – közölte a vállalat.

Az Audi Hungaria Zrt. árbevétele tavaly 2,3 százalékkal 7,377 milliárd euróra (2409 milliárd forint) csökkent 2017-hez képest. 2018-ban 1 millió 954 ezer 301 motort gyártottak, 10 864-gyel kevesebbet, mint 2017-ben, és százezer autó gördült le a gyártósorról, 5491 darabbal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az Audi Hungaria Zrt. átlagos foglalkoztatotti létszáma – a nyilvánosan elérhető adatok szerint – 12 726 volt tavaly.

A G7 elemzése szerint az Audi Hungaria Zrt. alkalmazottainak adatai alapján a létszám csökkentése valójában már tavasszal elindult. Az elmúlt két évben a gyár dolgozóinak száma idén áprilisig hónapról hónapra nőtt, azóta viszont lassú tempóban csökken. Négy hónap alatt több mint háromszázzal kevesebb alkalmazott dolgozik az Audinál.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink