hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyesül a WTS Klient és a Finacont

  • adozona.hu

A két gazdasági tanácsadó cég közösen folytatja tevékenységét. A magyar számviteli és adótanácsadói piac két meghatározó szereplője, a WTS Klient Gazdasági Tanácsadó Kft. és a Finacont Kft. tulajdonosai úgy döntöttek, hogy közös vezetés mellett, tevékenységeik és munkatársaik egy cégbe szervezésével szolgálják ki a jövőben ügyfeleiket. A szándékmegerősítő nyilatkozatot a felek 2023. június 12-én írták alá, a végleges pecsét a megállapodásra a szükséges hatósági engedélyek megérkezését követően, a nyár folyamán várható. Ezzel a jövőben WTS Klient néven működő vállalkozás a hazai piac egyik legnagyobb szereplőjévé válik – derül ki a WTS sajtóközleményéből.

Az 1998-ban alapított WTS Klient és a 2002-ben létrehozott Finacont az elmúlt több mint 20 évben folyamatos organikus fejlődés eredményeképpen kerültek be Magyarország vezető komplex gazdasági tanácsadást nyújtó cégei közé.

A magyar magánszemélyek által alapított Klient könyvelőiroda 2004-ben hozta létre adótanácsadói üzletágát, és 2013-ban csatlakozott a világ egyik vezető adó- és pénzügyi tanácsadó hálózatához, a WTS Globalhoz. A vállalat 2022-re egy 130 főt foglalkoztató, több mint kétmilliárd forint éves árbevételű társasággá nőtte ki magát.

A szintén magyar magánszemélyek által alapított Finacont dinamikus fejlődése hasonló méretű cég létrejöttét eredményezte. A vállalat 2022-es árbevétele megközelítette az 1,7 milliárd forintot, alkalmazottainak száma pedig meghaladta a 140 főt.

Az egyesülésnek köszönhetően a szervezet még hatékonyabban és színvonalasabban, a szolgáltatások még szélesebb körű kínálatával tudja kiszolgálni ügyfeleit. A WTS Klient adótanácsadási és üzleti automatizálás üzletágai, illetve a Finacont pénzügyi outsourcing és HR-szolgáltatásai révén a közös cég gazdasági tanácsadási piac teljes termékpalettáját lefedi majd.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a WTS Klient és a Finacont egyesítésével megerősíthetjük piaci pozíciónkat, és együtt fokozhatjuk erőfeszítéseinket a számviteli és adótanácsadási piac konszolidációját és az elkerülhetetlen technológiai fejlesztéseket illetően. A két cég szinte azonos filozófiája a biztosíték arra, hogy tovább élvezhessük mind az ügyfeleink, mind a munkatársaink bizalmát, és a jövőben is prémium szintű szolgálatásokat nyújthassunk” – mondta el az egyesülés kapcsán Lambert Zoltán, a WTS Klient ügyvezető partnere.

„Az elmúlt hónapok tárgyalásai során megbizonyosodtunk arról, hogy erőforrásaink egyesítésével újabb komoly lépést tehetünk alapvető célunk, az ügyfelek széleskörű, integrált és minőségi kiszolgálását biztosító, a magyar piac meghatározó számviteli szolgáltató cégének létrehozása felé. Az egyesüléssel, a 2023-as organikus fejlődést is figyelembevéve, egy közel 300 főt foglalkoztató, 4,5 milliárd forintot meghaladó árbevételű céget hívunk életre” – nyilatkozta Pintér György, a Finacont Kft. ügyvezető partnere.

A tranzakcióról a tulajdonosok aláírásukkal már döntöttek, az egyesített cég az ilyenkor szokásos hatósági engedélyezési folyamat lezárásával és a beolvadással kapcsolatos jogi és számviteli lépések megtételével jöhet létre – olvasható a sajtóközleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tárgyi eszköz értékesítése, áfaalap

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Transzferár elkészítés továbbszámlázása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Belépőjegy

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink