hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyes falvakban nyolcvan százalékos a munkanélküliség.

  • adozona.hu

Vannak olyan falvak, ahol 80 százalékos a munkanélküliség – állítja a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). Az érdekképviselet ezért tízéves munkahelyteremtő programot szorgalmaz, amelyet a mezőgazdasági társas vállalkozásokra alapozna. A szervezet szerint mintegy 150 ezer új falusi munkahely jöhetne létre és 1500 milliárd forintos beruházás valósulhatna meg – írja az agrárszektor.hu.

A magyar gazdaság egyik legnagyobb problémája, hogy alacsony a foglalkoztatottság, nincs elég legális adót, járulékot fizető munkahely – állapítja meg közleményében a MOSZ. Ma Magyarországon 100 munkaképes lakosból nem éri el a 60 főt az, akinek munkája van, adót és járulékot fizet. A falvakban ez a helyzet még drámaiabb. Nem ritka, hogy 100 munkaképes lakosból mindössze 20 főnek van munkahelye, legális megélhetése.

A probléma nem új keletű. De amíg a 80-as évek végén az akkori mezőgazdasági szövetkezetek keretében a melléktevékenységgel együtt közel 1 millió embernek adtak munkát, addig mára ez a szám 200 ezer főre csökkent.

Nem megy tőke a faluba

Az elmúlt 25 év azt is bebizonyította, hogy a falu gazdasági tevékenysége, népességmegtartó képessége zsugorodott és kívülről vállalkozásfejlesztő, munkahelyteremtő tőke nem érkezik a faluba.

Megoldás lehet, ha az állam és a helyi önkormányzatok aktív közreműködésével a helyben lévő, döntő részt mezőgazdasági vállalkozásokra alapozott munkahelyteremtő programokat dolgoznak ki. Tudomásul kell venni, hogy a mezőgazdasági társas-vállalkozások még mindig a falu legnagyobb legális foglalkoztatói, és több mint 100 ezer család megélhetését biztosítják. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy a mezőgazdasági tevékenység önmagában nem képes a falu lakosságának a megélhetését biztosítani. A mezőgazdasági munkahelyek bővítésén túlmenően a helyi - alapvetően mezőgazdasági tőkére alapozott - mezőgazdasághoz kapcsolódó élelmiszeripari és kereskedelmi területeken, valamint az agrártermelésen kívüli munkahelyteremtő fejlesztési programokat kell kialakítani  – javasolja a MOSZ.

Tízéves programot javasolnak

A MOSZ a falu egyre gyorsuló leszakadásának, a falu lakosságának egyre növekvő kiszolgáltatottságának megállítására munkahelyteremtő, foglalkoztatást növelő 10 éves program meghirdetését javasolja. A program célja, a gazdasági tevékenységek bővítése, a helyi munkahelyteremtés, amelyet - alapvetően mezőgazdasági tőkére - zömükben a sok kistulajdonos együttműködésén alapuló mezőgazdasági társaságokra építünk. Ezek a gazdálkodó szervezetek már megfelelő vállalkozási és helyi ismeretekkel, vállalkozói infrastruktúrával rendelkeznek és garantálják, hogy a munka- és tőkejövedelem jelentős része a falvakban marad – olvasható az agrárszektor.hu portálon.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Egyesület törlése, zárómérlege

Pölöskei Pálné

adószakértő

Bt.-kültag halála

Pölöskei Pálné

adószakértő

Kata 2021

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 február
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close