hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ebből az adóból fedeznék a magyar tandíjakat

  • lapszemle

A felsőoktatási intézményekben értékben épp pótolná az évek alatt 60 milliárd forint deficitet a két Közép-európai Egyetem docense, Vass László által felvetett diplomásadó, ám a Magyar Rektori Konferencia elnökségi tagja szerint további hatásvizsgálatokra lenne szükség ahhoz, hogy a gyakorlatban is működjön az új adónem - írja a Napi Gazdaság.

A brit mintára felvetett ötlet a szigetország piaci alapon működtetett egyetemein, főiskoláin sokkal inkább tőkehiányt pótló megoldás lehet, mint nálunk − mondta a Napi Gazdaság szerint Vass László.

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) rektora szerint különbséget kellene tenni a diplomásadó fizetői között a Magyarországon és a külföldre vándorolt dolgozók között, különben sérülhet a társadalmi igazságosság elve.

A diplomásadó lényege, hogy akinek diplomája van, az oklevél kiadási évétől függetlenül 1,5 százalék többletadót fizetne az szja-köteles jövedelme után. A többletbevétel fedezheti a kormány által jelenleg elvárt tandíjat.

Mivel jövedelemmel arányos lenne, egy 50 ezer forintot kereső félállású pedagógus csak havi 750 forintot fizet, míg egy egymilliót kereső menedzser havi 15 ezer forinttal járul hozzá a felsőoktatás költségeihez - tette hozzá a lap.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink