További témák

Díjnet: minden negyedik számla rendezésével késnek, javult a fizetési fegyelem

  • MTI/Adózóna

Az elektronikusan fizetett közüzemi és a háztartásokhoz köthető egyéb számlák 75,9 százalékát határidőre rendezték a fogyasztók tavaly, míg 2017-ben 73 százalékos volt ez az arány – derül ki a Díjnet e-számlakezelési szolgáltató összesítéséből.

A Díjnet szerdai közleménye szerint az elemzés a Díjneten tavaly befizetett több mint ötmillió számla összesített adatai alapján készült.

A tájékoztatás szerint javulás tapasztalható a késve kiegyenlített számláknál is.

Tavaly a befizetések 4,8 százalékával csúsztak több mint 15 napot a fogyasztók, az egy évvel korábbi 5,7 százalék után.

A 30 napon túl befizetett számlák aránya is tovább csökkent, a teljes számlaforgalom 1,8 százalékát tette ki tavaly.

Javulás volt a 60 napnál nagyobb elmaradásoknál is, ami azért érdekes, mert az áram- és a gázcégek ekkora késésnél dönthetnek a szolgáltatás kikapcsolásról. Az áramszámlák 0,3, a gázszámlák 0,4 százalékát fizették be több mint 60 nappal a határidő után. Ez az arány a távközlési számláknál a legalacsonyabb, 0,1 százalék, míg a biztosítási típusú szolgáltatásoknál legmagasabb, 2 százalék.

A legpontosabban az országos cégek ügyfelei fizettek tavaly, 76,2 százalékban határidőig. A fővárosi szolgáltatók ügyfelei valamivel pontosabban rendezték a számláikat, mint a vidékieké: előbbiek 75,8 százaléka, utóbbiak 73,3 százaléka teljesített határidőre.

Az elmaradásoknál hasonló a sorrend, az országos szolgáltatók számláinak 1 százalékát fizették be több mint egyhónapos csúszással, a budapesti cégeknél 3, a vidékieknél pedig 3,4 százalék volt ez az arány.

A szolgáltatás típusa alapján a legpontosabban a távhőszámlát rendezték a Díjnet rendszerét használó ügyfelek, 81,4 százalékban határidőre. A távközlési szolgáltatásokat az emberek 76,9 százaléka fizette pontosan tavaly, az áramot 76,1 százalék, gázt 74,7 százalék, majd a víz- és csatornaszolgáltatások következtek 73,2 százalékkal. Legkevésbé a biztosítási szolgáltatások díját egyenlítették ki határidőre, csak 57 százalékban.

A nagyobb értékű számlák befizetésével inkább késtek a fogyasztók. Míg darabszámra a kibocsátott számlák 75,9 százalékát fizették be pontosan, a forintértéket nézve csak a teljes kiszámlázott összeg 73,8 százalékát.

Az összesítésből az is kiderül, hogy az elektronikus számlafizetők jobban betartják a határidőket, mint a számlákat hagyományosan rendezők. Míg a Díjbeszedő Holding Zrt. által kiállított papíralapú budapesti számláknál az egy hónapnál hosszabb elmaradás a díjösszeg 8,3 százalékát érintette tavaly, addig a Díjneten rendezett fővárosi számláknál a fizetendő összegek 3,3 százalékánál volt 30 napon túli elmaradás.

Tavaly 5,6 millió fizetési tranzakciót hajtottak végre a Díjneten keresztül, egymillióval többet, mint 2017-ben. A tranzakciók összege 50 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 45,2 milliárdról. Az e-számlafizetési platform már 30 cég számláit kezeli, országos és regionális szolgáltatókét egyaránt, felhasználóinak száma meghaladja a 690 ezret.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Szabadság másodállásban, részmunkaidőben

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

2019 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X