hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Diákvállalkozások szövetségén keresztül több mint 93 ezer diák vállalt munkát 2017-ben

  • MTI

Tavaly 93 800 diák dolgozott a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) tagszervezetein keresztül, 3624-gyel több mint 2016-ban – közölte az iskolaszövetkezeti piac felét lefedő szövetség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a fiatalok tavaly már 26 százalékkal több, összesen 5840 céggel álltak kapcsolatban. A diákszövetkezetek árbevétele a korábbi 20,67 milliárd forintról, 2017-ben 27,23 milliárd forintra emelkedett. 

A diákok ennek 85 százalékát kapják meg személyes jövedelemként, ami 2017-ben meghaladta a 23 milliárd forintot, 2016-ban 17,57 milliárd forint volt.
    
A 13 tagszervezetet tömörítő DiákÉSZ keretein belül a diákok 2016-hoz képest 20,20 százalékkal több, 24,19 millió munkaórát dolgoztak tavaly.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink