hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jelentősen csökkent a foglalkoztatottak száma

  • adozona.hu

4 millió 676 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta pedig 4,4 százalék – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2025 augusztusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 676 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 215 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt.

A 2025. június–augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 679 ezer fő volt, 36 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A férfiak körében a foglalkoztatottak száma 21 ezer fővel, 2 millió 479 ezer főre, míg a nők esetében 15 ezer fővel, 2 millió 200 ezer főre mérséklődött.

A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 503 ezer fő dolgozott, mely 50 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakában mért értéktől. A közfoglalkoztatottak létszáma 72 ezer fő, a külföldön dolgozóké pedig 105 ezer fő volt.

A 15–64 évesek körében a népesség és a foglalkoztatottak számának egyidejű csökkenése mellett a foglalkoztatási ráta gyakorlatilag nem változott, 75,4 százalék volt. Ez az érték a férfiak esetében 79,2 százalékot, a nők körében pedig 71,5 százalékot mutatott.

A 2025. június–augusztusi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek átlagos száma 217 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 4,4 volt.

A férfiak esetében a munkanélküliek száma 115 ezer, a nőknél 102 ezer főt tett ki. A ráta mindkét nem esetében 4,4 százalék volt, mely gyakorlatilag megegyezett az előző év június és augusztus közötti értékkel.

A munkakeresés átlagos időtartama 11,1 hónap volt, a munkanélküliek 45,6 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, miközben 29,6 százalékuk már legalább egy éve nem talált munkát.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2025. augusztus végén az egy évvel korábbihoz képest 1,0 százalékkal, 222 ezer főre mérséklődött.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Mikrogazdálkodó tao-önellenőrzés

Pölöskei Pálné

adószakértő

3 gyermekes anyák szja-kedvezménye

Lepsényi Mária

adószakértő

Közös vezetésű vállalkozás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 november
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink