hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Börtönbüntetésre ítélték a gyémántos piramisjáték szervezőit

  • MTI

Csalás miatt négy év börtönre, illetve két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte pénteken, nem jogerősen a Fővárosi Törvényszék a megismételt elsőfokú eljárásban a DT Diamond Rt. két volt vezetőjét, akik még a 2000-es évek elején drágaköveket adtak el, visszavásárlást és magas hozamot ígérve úgy, hogy esélyük sem volt azt megfizetni.

Az elkövetők 626 befektetőt csaptak be, a meg nem térült kár pedig meghaladja az 1 milliárd 370 millió forintot. 

A rendőrség 2004-ben indított nyomozást az ügyben, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) érkezett panaszok és a szervezet feljelentését követően, majd azt 2009-ben le is zárta. 

A per 2012-ben kezdődött, a Fővárosi Ítélőtábla azonban 2017 januárjában hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új elsőfokú eljárásra utasította a törvényszéket, a tényállás megalapozatlanságára hivatkozva. 

Az ügyben a törvényszék a megismételt elsőfokú eljárásban pénteken hirdette ki ítéletét, ebben T. János elsőrendű vádlottat 687 rendbeli csalás miatt 4 év börtönbüntetésre ítélte, K. Tamást pedig 173 rendbeli csalás miatt 2 év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre. 

A bíróság tényállásként állapította meg, hogy T. János előbb az Atlantis-Contor Kft., majd a DT Diamond Rt. és a Diamond Trade Kft. képviseletében eljárva 2002 és 2004 között üzletkötőkön keresztül a "felhajtott" ügyfeleknek gyémántokat adott el, a befektetési piacon kimagasló, 20 százalék feletti éves hozamot ígérve.

A cég az adásvételi szerződésekben a gyémántok valós értékének többszörösét tüntette fel, és az ügylet megkötésekor egy másik szerződést is aláírtak, arról, hogy gondoskodnak a drágakő egy-három éven belüli, mesés hozammal történő visszavásárlásáról. 

Azoknak az ügyfeleknek az esetében, akik még az üzlet beindulásakor kötöttek szerződést, az egy év letelte után vissza tudták vásárolni a gyémántokat és az ügyfelek megkapták az ígért hasznot is, az üzletbe később belépők befizetéséből. Amikor azonban a PSZÁF 2004 novemberében egy vizsgálat után megállapította, hogy a cég jogosulatlan befektetési tevékenységet végez és feljelentést tett a rendőrségen, az ügyfelek egyszerre akarták visszavásároltatni a gyémántjukat, ezért a DT Diamond Rt. fizetésképtelenné vált.
    
A bíróság az ítélet szóbeli indoklásában kiemelte: csak idő kérdése volt, mikor dől be a piramis. 

A gyémántkereskedő céget 2005 elején átvette K. Tamás, az ügy másodrendű vádlottja. Ő azt ígérte az ügyfeleknek, hogy ha valaki visszaküldi neki a gyémántját, akkor azt értékesíti és az ügyfél így hozzájuthat a pénzéhez. Az átadott gyémántoknak azonban Londonban, illetve Németországban nyoma veszett, az ügyfelek nem jutottak hozzá a pénzükhöz.  

A Fővárosi Törvényszék szerint a sértettek egyértelműen befektetési céllal vásárolták a gyémántokat, és elfogadta a szakértők azon álláspontját, hogy nem volt esélyük a vádlottaknak a beígért hozammal értékesíteni a gyémántokat.

A bíróság szerint a csalás akkor valósult meg, amikor az ügyfelek átvették a gyémántot, még akkor is, ha utána visszakapták a megígért hozammal együtt a pénzüket.
    
A bíróság szerint 626 embert ejtettek tévedésbe, volt, akit többször is, sőt a saját üzletkötőik is vettek a gyémántokból. A legkisebb befektetett össze 400 ezer forint körüli volt, a legnagyobb több mint 85 millió forint, de jellemzően 500 ezer forint és 5 millió forint közötti összegeket tudtak kicsalni a sértettektől. A bíróság mintegy 200 sértettnek összesen 1 milliárd 370 millió forint polgári jogi igényt ítélt meg.
    
Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, az elsőrendű vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, a másodrendű vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink