hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bátor vagy vakmerő? Nem lesz adóemelés – szól az ígéret

  • MTI/Adózóna

Három évig nem lesz adóemelés Oroszországban – jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter egy pénteki moszkvai szaktanácskozáson.

Sziluanov elmondta, hogy hároméves költségvetést készít elő, amely konzervatív előrejelzéseken alapul.

„Semmiképpen nem érdemes a terveket az olajár vagy a szolgáltatásaink iránti kereslet növekedésére alapozni” – hangoztatta a miniszter, rámutatva, hogy az előző évek büdzséin éreztette hatását az indokolatlan optimizmus.

Rámutatott, hogy a világgazdaság fejlődési üteme lassul, és ha Oroszország a derülátó prognózisokból indul ki, végül talán azzal kell majd szembesülnie, hogy a tervek eltúlzottak voltak és a költségvetésnek nincsenek eszközei.

A pénzügyminiszter javaslatot készített elő, amelynek értelmében tartalékalapokba helyezik az olajbevételek egy részét, hordónként számítva a 40 dollár fölötti többletbevételt.

Sziluanov elmondta: az általa irányított tárca 2018-tól egy új, felhalmozó nyugdíjrendszer bevezetését tervezi.

A csütörtöki 1,25 milliárd dolláros eurókötvény-kibocsátással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az orosz értékpapírt a külföldi befektetők „úgy szétkapkodták, mint a forró pirogot”.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink