hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Babaváró hitel: a korábbiaknál többen nem felelnek meg a feltételeknek

  • adozona.hu

Nőtt azoknak az aránya, akik nem tudják teljesíteni a babaváró hitel valamelyik igénylési feltételét. Legnagyobb kihívást továbbra is a 3 éves folyamatos tb-jogviszony teljesítése jelenti, de magas volt azok aránya is, akik az ellenőrzés időpontjában még nem voltak házasok, de sokan azért nem kaphatják meg a támogatást, mert szerepelnek a rossz adósokat nyilvántartó KHR adatbázisban – írja a Bankmonitor.hu.

A babaváró hitel iránt – a koronavírus-járvány ellenére – stabil a kereslet: 2020-ban a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 617,5 milliárd forint folyósítás történt, és bár ez meghaladja az előző évi 471,5 milliárd forintot, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a konstrukció csak 2019 júliusától volt elérhető. 2021-ben tapasztalható némi visszaesés, júliusig mintegy 9%-kal csökkent a folyósított összeg az egy évvel korábbihoz képest, ám a lakáshitelek után még így is ez a második legnépszerűbb lakossági finanszírozási forma.

A folyósított összeg csökkenésének oka lehet az is, hogy a Bankmonitor.hu szakértőinek tapasztalata szerint mind több érdeklődő nem jogosult a támogatásra az ellenőrzés időpontjában. Ezt látszik alátámasztani az, hogy miközben 2021 első nyolc hónapjában lényegében ugyanannyian ellenőrizték jogosultságukat a Bankmonitor.hu babaváróhitel-kalkulátorával mint egy évvel korábban, a legalább egyik feltételnek nem megfelelők aránya 37,5 százalékról 44,5 százalékra emelkedett az előző évhez képest. Mindez ráadásul úgy, hogy tavaly év közepén törölték azt az elvárás, hogy amennyiben a párnak van nem közös gyermeke, akkor legalább egyiküknek az első házasságában kell élnie a babaváró igénylésekor. 

Legnagyobb kihívást továbbra a 3 éves folyamatos tb-jogviszony teljesítése jelenti: az elmúlt hat hónapban a kalkulátort használók 18,4 százalékánál jelentett ez problémát. Ugyancsak magas volt azok aránya, akik az ellenőrzés időpontjában még nem voltak házasok (16,9%), de sokan azért nem kaphatják meg a támogatást, mert szerepelnek a rossz adósokat nyilvántartó KHR-adatbázisban.

Ebben azon adósok adatait tartják nyilván, akik a mindenkori minimálbérnek megfelelő összegű, 90 napon túli csúszásban vannak egy vagy több hitelükkel. A fennálló tartozás azt jelenti, hogy az adós a lekérdezés pillanatában is késedelemben van, míg megszűnt státuszba azok kerülnek, akik rendezték a tartozásukat, ám azóta nem telt el legalább egy év. Az előbbiek úgynevezett aktív KHR-esek, akik nem kaphatnak a bankoktól lakáshitelt, személyi kölcsönt vagy éppen babaváró hitelt, míg az utóbbiakat, bár szigorú feltételekkel, bizonyos bankok meghitelezik. Mivel a babaváró 2022. december 31-ig igényelhető, a meghosszabbításáról pedig egyelőre nincs információ, az esetleges elmaradásokat célszerű minél hamarabb rendezni, mert így az utolsó pillanatban még megigényelhető lehet a Babaváró.

A NAV felé fennálló tartozás is elutasítási ok lehet egy babaváró igénylésnél: a Bankmonitor.hu mérése szerint a jogosultságukat ellenőrzők 2,4 százaléka emiatt nem kapná meg adott pillanatban a támogatást. Amennyiben van rá lehetőség, érdemes az elmaradást minél hamarabb rendezni, mert ha minden egyéb feltételt teljesít a pár, akkor az igénylés akár azonnal benyújtható.

A támogatással kapcsolatban sokan nem tudják, hogy a babaváró tulajdonképpen banki hitel, amihez az állam kamattámogatást és részbeni vagy teljes hitelelengedést kínál, így a személyi feltételeken túl a banki hitelbírálaton is minden esetben át kell menniük az igénylőknek. Az egyik ilyen feltétel a legtöbb bank esetében az, hogy az igénylő legalább a minimálbér összegével megegyező nettó igazolt jövedelemmel rendelkezzen. A bankok hitelbírálati gyakorlata azonban sok esetben eltérő, máshogy kezelik például a külföldi vagy éppen a készpénzes jövedelmet, de abban is lehetnek különbségek, hogy miként kombinálható a babaváró egy lakáshitellel. Emiatt előfordulhat, hogy a házaspár az egyik banktól megkaphatja a babavárót, míg egy másik elutasítja őket, esetleg kisebb hitelösszeget ad csak számukra.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bérleti díj számlázása EU-ba

Nagy Norbert

adószakértő

Kft., kata

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink