BKK: programkavalkád várja a fővárosban az Európai Mobilitási Hét résztvevőit szeptember 16. és 22. között

  • MTI

Idén huszonnegyedszer rendezik meg Budapesten Európa legnagyobb közlekedési és környezetvédelmi kampányát, az Európai Mobilitási Hetet szeptember 16. és 22. között, a programsorozat csúcspontja az autómentes hétvége szeptember 20-án és 21-én – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-t.

Közleményük szerint az Európai Mobilitási Hét idei mottója: „Mobilitás mindenkinek”.

A rendezvénysorozat célja, hogy bemutassa a közlekedési mód felelős megválasztásának jelentőségét, rávilágítson az autóforgalom környezeti, baleseti és városképi hatásaira, felhívja a figyelmet a fenntartható közlekedés előnyeire, valamint a közösségi közlekedés, a kerékpározás és a gyaloglás fejlesztésének szükségességére .

Azt írták, a BKK és a fővárosi önkormányzat jóvoltából „a fenntarthatóság nem unalmas előadás, hanem színes, családi élmény: villamoscsengő, retró nosztalgia, bringás program és foodtruck illatok kísérik végig a hetet”.

Az autómentes hétvégén a Kálvin tértől a Szabadság híd budai hídfőjéig, valamint a pesti alsó rakparton több ezer látogatót fogadnak a környezettudatosságot és fenntartható közlekedést népszerűsítő rendezvényen.

A programokról részletesen tájékozódni a bkk.hu/mobilitasihet oldalon lehet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Végkielégítés

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Kiváról áttérés tao-ra, teendők

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink