Az EP Varsó ellen is megszavazta a 7. cikk szerinti eljárás előkészítését

Megosztás Tetszik

Az EP plenárisa megszavazta az EU-szerződés 7. cikke szerinti eljárás kezdeményezését Lengyelországgal szemben. Az állásfoglalás utasítja az EP állampolgári jogokért felelős szakbizottságát (LIBE), hogy kezdeményezze az eljárást, és készítsen indoklással ellátott javaslatot, amelynek végső címzettje a tagállamokból álló Tanács, a szerződés 7. (1) cikkének aktiválása érdekében.

Az EP-állásfoglalás lényegében megegyezik a plenáris által idén májusban Magyarország kapcsán elfogadott hasonló határozattal. A nagy többséggel (438 támogató szavazattal, 152 ellenében és 71 tartózkodás mellett) jóváhagyott állásfoglalás tehát még csak az előkészületek megkezdését jelenti abban a folyamatban, amely igazán élessé akkor válik, ha és amikor az Európai Tanács befogadja az indoklással ellátott kezdeményezést és megkezdődik tanácsi oldalon is egy konzultáció a lengyel kormánnyal.

A szerdai szavazást megelőző újabb plenáris lengyel-témájú vita minden korábbinál vitriolosabb, több esetben személyeskedésbe forduló kijelentések, esetenként szóváltások sorát hozta. Az ennek során egymásnak feszülő vélemények többnyire nem voltak újak, a hangnem azonban a 7. cikk kilátásba helyezésével láthatóan tovább élesedett.

A vita érdemi megnyitója ezúttal is Frans Timmermans európai bizottsági első elnökhelyettes volt, aki újból tételesen végig vette a lengyel igazságügyi reformmal szembeni brüsszeli észrevételeket, összességében úgy jellemezve a folyamatban lévő átalakítást, mint az igazságszolgáltatás függetlenségének a kikezdését, veszélyeztetve ezzel jogállamiság egységét Lengyelországban. Márpedig – a holland bizottsági elnökhelyettes szerint – ha valamely EU-tagállamban megbontják a jogállamiság szövetét, az nem csupán az adott országot érinti, hanem az unió egészét is.

Timmermans beszédében megismételte az EP illetékes szakbizottságában múlt héten már jelzett négy európai bizottsági meghívást a lengyel kormány felé az ügy megvitatására, amelyekre szerinte Varsóból mindmáig nem érkezett semmilyen válasz. A meghívás ennek ellenére változatlanul érvényben van – tette hozzá ezúttal is.

A frakciók vezérszónokainak, majd a pártcsoportok különböző képviselőinek ezt követő hozzászólásaiban aztán – lényegében teljesen mellőzve a Bizottság által eredetileg kifogásolt konkrét észrevételeket – meg is indult kölcsönös vádaskodások és véleményezések áradata.

Az alaphangot a legnagyobb frakció nevében elsőként hozzászóló Janusz Lewandowski (néppárt, lengyel, korábbi EU-biztos), és a szavaira nem sokkal később személyes kirohanással is reagáló – szintén lengyel – Ryszar Legutko (konzervatívok) adták meg.

Lewandowski hosszan ecsetelte a Jaroslaw Kaczynski-vezette Jog és Igazságosság Párt és az általa irányított kormány szerinte elkövetett jogsértéseit, mindjárt az elején leszögezve, hogy amikor a párt két éve megszerezte a többséget, „az emberek még nem tudták, hogy olyan politikusokat választanak, akik megszüntetik Lengyelországban az igazságszolgáltatás függetlenségét”.

A konzervatív frakció nevében reagáló Legutko (a pártcsoport társelnöke) közel hét percben szokatlanul vehemensen támadott mindenkit, aki a lengyel kormány politikáját megkérdőjelezi, és külön is kirohant Lewandowski ellen, aki szerinte „mélyebbre süllyedt hozzászólásával”, mint amilyen mélyre úgymond politikus süllyedhet.

Legutko szerint „keresztes hadjárat” folyik Lengyelország ellen, amiben szó sincs „párbeszédről”, hanem „a nyers erő a lényeg, és az, hogy ki rendelkezik vele”. A német sajtó írásait „lengyel ellenes orgiaként”, a lengyel kormány elleni felszólalásokat „gyarmatosító reflexként” jellemezte. Az Európai Bizottság ebben a folyamatban szerinte „nem párbeszédet folytat, hanem ultimátumokat ad, és ha azokat nem hajtják végre, akkor jön a büntetés”. Mindez Legutko szerint „nem Lengyelországnak, hanem az Európai Uniónak árt”, és úgy vélte egyúttal, hogy „Timmermans több kárt okozott az EU-nak, mint Nigel Farage és Marine Le Pen együttvéve”.

E két vélemény aztán különböző hangolásban egy órán visszatért a különböző oldalról megszólalóknál. A lengyel kormányt bírálók – mit Gianni Pittella, a szocialisták és demokraták frakciójának elnöke – elutasították, hogy egy pillanatnyi parlamenti többséget élvező kormány kedve szerint akarjon élni hatalmával („ez nem demokrácia, hanem abszolutizmus” – jegyezte meg erről Sophie In t,Veld, holland liberális képviselő), míg Pittella maga „tömegpusztító fegyvernek” minősítette az igazságszolgáltatás függetlenségének a szerinte fennálló kikezdését.

Az olasz baloldali politikus egyúttal elfogadhatatlannak tartotta, hogy valaki „afféle étteremnek nézze az Európai Uniót, amelyben mindenki kiválogatja a neki tetszőt”. Az EU valójában értékközösség – mutatott rá.

A személyeskedések amúgy itt is megjelentek, a lengyel Jacek Saryusz-Wolski például rögtön Pittella után szót kért, és az olasz politikus szemére olvasta, hogy saját „frakciójának korrupciós ügyei”, vagy „jó barátjának, a máltai kormányfőnek gyanús ügyletei” helyett mindenáron Lengyelországgal akar foglalkozni. Pittella „nevetségesnek” nevezte a kommentárt, és „történelmi tévedésnek” minősített „egy lapra helyezni a máltai és a lengyelországi helyzetet”.

A lengyel kormánypolitikát bírálók körében egyébként különösen nagy visszatetszést keltett, hogy Legutko maga a beszéde elmondása után kivonult az ülésteremből. A közvetlen utána felszólaló Guy Verhofstadt (belga, liberális frakcióvezető) még utána is kiáltott – „Miért távozik? Mondanivalóm van az ön számára”), frakció társa, In t,Veld pedig úgy jellemezte a lépést, hogy „ha valaki nyilatkozik, aztán elmegy, az nem demokrácia, hanem gyávaság”.

A Legutkóval egyetértők – jelentős arányban egyébként maguk is különböző frakciókban ülő lengyel képviselők – mindehhez képest is kérdőjelezték meg újra és újra azt, hogy az Európai Parlament véleményt mondjon „egy szuverén ország, demokratikus úton választott többségi kormányának” a politikájáról. „Lengyelország ezer éve létezik, és még évezredekig létezni fog, amikor ez a Ház már régen a történelem szemétdombján lesz” – jelentette ki Robert Jaroslaw Iwaszkiewicz, lengyel képviselő a Szabad és Közvetlen Demokrácia frakcióból, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben az látszólag rendben van, hogy Spanyolországban tüntetők százait vernek meg a rendőrök, hogy Németországban úgymond cenzúra van, vagy hogy Belgiumban fegyveres katonák masíroznak az utcákon, addig az, hogy Lengyelországban a szabadon választott kormány végrehajtja a választásokon tett ígéreteit, már támadások özönét váltja ki.

EU-szkeptikus honfitársa, a Le Pen-féle Nemzetek és Szabadság Európája pártcsoportban ülő Michal Marusik pár perccel később arról beszélt, hogy régen Moszkva akart diktálni mindenben, ma ugyanezt Brüsszelből és Strasbourgból akarják megtenni, de éppen ezért is fog szerint „összeomlani ez az Európai Szocialista Köztársaság”.

Az ő szavaira amúgy az ülést levezető elnök is reagált, és emlékeztetett, hogy szemben a Szovjetunióval „az EU-ba senkit nem kényszerítettek tagságra”. A soros elnökség részéről a vitát végig ülő észt európai ügyi miniszter-helyettes, Matti Maasikas pedig zárszavában tért vissza erre a mozzanatra, utalással arra, hogy ő élt még a tényleges szovjet világban, és ez alapján meggyőződéssel vallja, hogy alapvető tévedés Moszkva és Brüsszel között egyenlőségjelet tenni. „Aki ilyet mond, az nem ismeri Moszkván, vagy Brüsszelt” – tette hozzá.

Timmermans a vita végén mondott felszólalásában ahhoz hasonlította a helyzetet, mintha valaki bekapacsolódna egy futballcsapatba, majd egy ponton – saját pozícióját meghatározó többségi támogatásra hivatkozva – más szabályok szerint akarna játszani. „Nem lehet a demokráciát arra használni, hogy megszüntetem vele a jogállamiságot” – summázta a bizottsági álláspontot a holland első elnökhelyettes.

A vita kapcsán közzé tett nyilatkozatában a magyar néppárti (Fidesz-KDNP) delegáció kifejtette: elutasítják, hogy az Európai Parlament demokratikusan megválasztott kormányokat büntessen, ezért a magyar néppárti képviselők nem támogatták a határozatot. „Elfogadhatatlan, hogy számos, a valóságtól elrugaszkodott EP-képviselő abban leli örömét, hogy a szubszidiaritás elvét semmibe véve nemzeti belügyekbe avatkozik. A lengyel kormány egyértelmű bevándorlás-ellenes álláspontot képvisel, Brüsszel pedig bünteti ezért” – hangsúlyozta helyzetértékelésében a magyar néppárti delegáció nyilatkozata.