hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az EMA az 5 és 11 év közötti gyermekek számára is javasolja a BioNTech/Pfizer vakcináját

  • MTI

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az 5 és a 11 év közötti gyermekek számára is ajánlotta a BioNTech és Pfizer vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett Comirnaty nevű vakcináját – erről az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség tájékoztatott csütörtökön.

A közlemény szerint az ügynökség Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) a koronavírus elleni vakcina vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy az oltóanyag ugyanolyan hatású a kisebb gyermekeknél, mint a 12 évesnél idősebb fiataloknál, valamint a felnőtteknél, ezért ajánlása szerint minden 5 évesnél idősebb gyermek  esetében biztonsággal alkalmazható az oltóanyag a koronavírus-fertőzés megelőzésére.

Az 5 és 11 év közötti gyermekeknél a Comirnaty adagja a harmada lesz – 30 helyett 10 mikrogramm –, a 12 éves vagy annál idősebb embereknél alkalmazott mennyiségnél.

A Comirnaty vakcina 5 és 11 éves közötti gyermekeknél tapasztalt leggyakoribb mellékhatásai hasonlóak a 12 éves vagy annál idősebbekéihez. Ezek közé tartozik a fájdalomérzet, esetleg bőrpír és duzzanat az injekció beadásának helyén, fáradtság, fejfájás, esetleges izomfájdalom és hidegrázás. A mellékhatások általában enyhék vagy mérsékeltek, az oltást követő néhány napon belül mérséklődnek, majd elmúlnak – közölték.

Az amszterdami székhelyű uniós gyógyszerügynökség ez idáig a Pfizer/BioNTech Comirnaty, az AstraZeneca Vaxzevira, a Moderna Spikevax, valamint a Johnson & Johnson vállalatok koronavírus elleni vakcináját ajánlotta használatra. Emellett vizsgálja a Szputnyik V, a Sanofi vállat Vidprevtyn nevű oltóanyagát, és a Sinovac, valamint a Novavax gyógyszergyárak vakcináit.

Mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés azzal, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte az 5–11 éves korosztály oltását a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával – mondta a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Békássy Szabolcs elmondta, a gyerekek körében is terjed a vírus, és bár az esetek többségében enyhe lefolyású megbetegedést okoz náluk a fertőzés, továbbadhatják azt.

Hozzátette: a tapasztalatok azt mutatják, hogy ebben a hullámban sokkal több gyerek fertőződik meg, és míg korábban tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel vészelték át a betegséget, addig mostanra markánsabb tünetek jelentkeznek náluk.

A járvány letöréséhez ebben a korosztályban is magas átoltottság szükséges – jelentette ki, hozzátéve: az oltás a gyerekeket is jobban védi a betegség súlyos lefolyása ellen, hasonlóan a felnőttekhez.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓ

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített ipaalap, székhelyáthelyezés

Kocsis Zoltán

közgazdász

Dr. Szeiler & Partners Könyvelő és Adótanácsadó Iroda

Dohánytermékek értékesítése

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Elhatárolt veszteség

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 július
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs