hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az Alibaba mégsem közreműködik új amerikai munkahelyek létrehozásában

  • MTI

A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat visszavonta azt az ígéretét, hogy részt vesz 1 millió munkahely létrehozásában az Egyesült Államokban – jelentette be a kínai cég társalapító elnöke.

A Xinhua kínai hírügynökség által idézett Jack Ma azt mondta továbbá, hogy a Kína és az Egyesült Államok között dúló kereskedelmei háború húsz évig is eltarthat.

Az 54 éves, jövőre az elnöki tisztségből távozó Jack Ma emlékeztetett arra, hogy amikor tavaly januárban Donald Trump amerikai elnökkel New Yorkban tárgyalt, cége részéről ígéretet tett arra, hogy a következő öt évben közvetve és közvetlenül hozzájárul 1 millió új munkahely megteremtéséhez az Egyesült Államokban.

„Akkor szinte baráti volt a két ország közötti kapcsolat, de ez mára megszűnt, ezért az Alibaba nem hajtja végre vállalását” – tette hozzá.

A világ 24. leggazdagabb, több mint 36 milliárd dollár vagyonnal rendelkező embere úgy vélte, hogy „a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háború nem hónapok, vagy mondjuk két év alatt ér véget. Arra kell felkészülni, hogy húsz évig is elhúzódhat”.

A kereskedelmi háború legújabb fejleményeként Washington bejelentette, hogy 200 milliárd dollárnyi kínai terméket sújt 10 százalékos pótvámmal szeptember 24-től. Ezt megelőzően az amerikai kormány 50 milliárd dollár értékű kínai termékre vetett ki 25 százalékos pótvámot, július elejétől 34 milliárd, augusztus utolsó hetétől pedig további 16 milliárd dollár értékű, több százféle árut sújtanak büntetővámmal.

Kína rendre a washingtoni döntésekkel megegyező ellenlépésekről döntött.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhasznú tevékenység adómentessége

Pölöskei Pálné

adószakértő

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink