hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Alulmúltuk a várakozásokat – gyengébb kiskereskedelmi adatok

  • MTI/Adózóna

A kiskereskedelmi forgalom januárban 2,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az elemzők és a Nemzetgazdasági Minisztérium is forgalombővülésre számítanak az év hátralévő részében.

 

Elemzők

A januári kiskereskedelmi adat elmaradt az elemzői várakozásoktól, az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint a forgalom bővülése az év hátralévő részében gyorsulhat, de az év egészében a tavalyinál kissé alacsonyabb, 3,5-5 százalék között lehet.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője kiemelte: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt 1,6 százalékos januári növekedési ütem alulmúlta a várakozást. Arra számítottak, hogy a 2015 második felében látott 4-5 százalékos növekedési lendület nagy része megmarad januárban is.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője is hasonlóan vélekedett a  januári adatról, és megjegyezte, hogy az év további részében dinamikusabb, 5 százalék körüli növekedést vár.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője is a forgalom növekedésének gyorsulására számít  a reálbérek emelkedése és a foglalkoztatás bővülése miatt, az elemző éves átlagban 3,5 százalékos növekedésre számít a tavalyi 5,8 százalék után. 

NGM

Az NGM a kiskereskedelmi volumen további emelkedésre számít az év folyamán, alacsony ugyanis az infláció, magas szintű a foglalkoztatottság és nagyon alacsony a munkanélküliség – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A KSH csütörtökön közölte, hogy a kiskereskedelmi forgalom januárban 1,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi magas bázishoz képest, és 2,1 százalékkal bővült a naptárhatástól megtisztított adatok szerint.
Lenner Áron Márk úgy fogalmazott: a kiskereskedelmi forgalom összefügg a magyar családoknál rendelkezésre álló elkölthető jövedelemmel, ha nőnek a reálbérek, akkor nő a kiskereskedelmi forgalom is. A növekedést pedig elősegítheti a személyi jövedelemadó (szja) 2016. január 1-vel bevezetett 1 százalékpontos csökkentése és a családi adókedvezmények kibővítése is – tette hozzá.

KSH

A kiskereskedelmi forgalom januárban a kiigazítatlan volumenadatok szerint 1,6 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 2,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH közleménye úgy tájékoztatott, hogy tavaly decemberben a kiigazítatlan adatok szerint a kiskereskedelem forgalma 5 százalékkal, naptárhatástól megszűrten 4,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

A fogyasztás 31. hónapja megszakítás nélkül nő éves összehasonlításban.

Míg decemberben naptárhatástól megszűrten, éves alapon 3,4 százalékos növekedést regisztráltak az élelmiszerkereskedelemben, addig januárban 1,5 százalékkal csökkent a forgalom az egy évvel korábbihoz képest, amiben a KSH magyarázata szerint elsősorban a magas bázis hatása játszott szerepet. Az üzemanyagoknál 3,7 százalékról gyorsult a növekedés üteme 4,4 százalékra az év első hónapjában, míg a nem élelmiszer jellegű cikkeknél 6,3 százalékról lassult a bővülés, 5,7 százalékra.

A KSH megjegyezte, hogy a tavaly márciusban életbe lépett vasárnapi zárva tartásnak a kiskereskedelmi forgalom volumenének alakulására gyakorolt hatása csak hosszabb időszakra vonatkozó adatokból lesz majd kimutatható.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

9 személyes céges autó

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Követelés vásárlása és elengedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink