hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Általános közigazgatási végrehajtóként is működik a NAV

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szállíttat el 1500 tonnányi veszélyes hulladékot a kiskunhalasi veszélyeshulladék-telepről – közölte honlapján az adóhatóság.

Az elhagyott telepen – lakóházak közvetlen közelében – több mint tíz éve állnak gazdátlanul a környezetet súlyosan veszélyeztető anyagok egyre romló állapotú, műanyag és fém hordókban. A környezetszennyező céget többször felszólították már a hatóságok a veszélyes anyagok elszállítására, de ennek sem az egykori ügyvezető, sem a későbbi tulajdonosok nem tettek eleget, így az ügy a NAV-hoz került végrehajtásra.

A NAV ugyanis nemcsak a fizetési kötelezettségeket hajtja be, hanem általános közigazgatási végrehajtóként, közreműködő gazdálkodókkal végezteti el például a romos épületek bontását, lakásban felhalmozott szemét elszállítását, vagy épp az életveszélyessé vált növényzet visszavágását.

Ebben az ügyben számos olyan környezetvédelmi és hulladékmentesítési szakkérdést kellett tisztázni, melyekhez a Kormányhivatal és szakértő vállalkozók bevonása elengedhetetlen volt. A hulladék elszállításához olyan szakértelemre és eszközállományra van szükség, amivel a NAV nem rendelkezik, ezért azt csak külső cég bevonásával lehet elvégezni. A munka mérete, illetve várható költsége miatt a NAV a közreműködő céget közbeszerzéssel választotta ki.

A hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról szóló szerződést a NAV és a nyertes vállalkozó 2021. február 18-án írták alá. A cégnek a hulladék elszállítására 120, a szakszerű tárolás melletti ártalmatlanítására további 180 napja lesz, így a helyzet még idén megnyugtatóan rendeződhet.

A munkálatok várható költsége akár bruttó félmilliárd forint is lehet. Ezt az összeget a NAV ilyenkor megelőlegezi, azonban azt később – ha maga a kötelezett, vagyis a környezetszennyező cég önként nem fizeti meg – be is hajtja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-nek adott támogatás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Társasház padlástér értékesítés 2.

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Különbözeti áfa

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink