hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A munkavállalók járulékának csökkentését javasolja az ÁSZ elnöke

  • MTI

A nyugdíjasok mellett a munkavállalóknak is részesülniük kellene egyfajta prémium formájában a gazdaság bővüléséből, erre az egyik lehetőség a dolgozók bérét terhelő 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulék 0,5 százalékra csökkentése, ami az átlagfizetéseknél vélhetően havi 2000 forintos emelkedést jelente – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Időknek.

A lap csütörtöki számában Domokos László elmondta, már nincs szükség ennek a járuléknak a teljes összegére.

Korábban ezt a közterhet azért alakították ki, mert a munkanélküliség tíz százalék felett járt és ez egyfajta szolidaritási adóként működött, azért vonták le a dolgozók béréből, hogy a költségvetés kifizesse a munkanélküliek juttatásait.

Kifejtette, ma viszont négy százalék körüli a munkanélküliségi mutató, több ágazatban egyenesen szakemberhiány van. Hozzátette, ezért döntött úgy az ÁSZ elnökként és a Költségvetési Tanács tagjaként felveti ezt a lehetőséget.

Ugyanakkor megjegyezte, olyan szabályt kellene kialakítani, ami lehetővé teszi, hogy a munkaerőpiaci járulék újra 1,5 százalékra emelkedjen, ha a munkanélküliség meghalad egy bizonyos szintet.

Domokos László a személyi jövedelemadó (szja) alakulásáról kifejtette, hogy az alacsony szja a gazdaság egyik fontos tartópillére. A szervezet elnöke szerint az szja-emelés a kivándorlást ösztönzi, hiszen a magas adó miatt, aki tehetné, elkerülné az adófizetést vagy külföldre vinné a jövedelmét, esetleg az országot is elhagyná, míg az adó csökkentése a magyarországi munkavégzést segíti.

Az ÁSZ elnöke közölte: helyes célnak tartja a kormány elképzelését, hogy egyszámjegyű legyen – 10 százalék körüli értékre csökkenjen – a magánszemélyek személyi jövedelemadója, de Domokos László szerint kiszámíthatóbbá tenné a tervezetet, ha a kormány meghatározna egyfajta menetrendet, hogy az adócsökkentéshez milyen feltételeknek kell teljesülniük és mindez milyen ütemben, hány év alatt valósulna meg.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink