hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A BKK-ellenőrök a rendőrökkel több mint 47 ezer utast ellenőriztek júniusban

  • adozona.hu

Júniusban ismét nagyszabású járatellenőrzéseket tartottak a fővárosban: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) rendészeivel együttműködve több mint 47 ezer utast ellenőriztek, miközben a megállókat, állomásokat és azok környezetét is vizsgálták – tette közzé honlapján a BKK.

Háromnapos komplex járatellenőrzések

Az egész évben folyamatos, összehangolt akciókhoz tartoznak a háromnapos komplex járatellenőrzések is, amelyek a BKK kezdeményezésére megvalósuló köztisztasági és közrendvédelmi megmozdulásokhoz kapcsolódnak. Az akciók célja, hogy növelje a közösségi közlekedést használók biztonságérzetét, és hozzájáruljon a szolgáltatás színvonalának folyamatos javításához.

Az együttműködés részeként a rendőrjárőrök, valamint a BKK-jegyellenőrök júniusban összesen 4-szer tartottak nagyszabású járatellenőrzést. A BRFK és a BKK munkatársai a FÖRI közreműködésével a forgalmas fővárosi járatok utasait, megállóit és állomásait, valamint azok környezetét vizsgálták, beleértve az érintett metróállomások kijáratait is.

A rendőrök és jegyellenőrök

– az 1-es és az 1A,

– a 4-es és a 6-os, illetve

– a 23-as és a 24-es villamoson, valamint

– az M2-es metrón

utazókat ellenőrizték.

Továbbá az érintett megállókon és környezetükön kívül a Kelenföld vasútállomás, a Széll Kálmán tér, az Astoria és a Keleti pályaudvar metróállomás kijáratánál is fokozott ellenőrzést végeztek.

Júniusi összehangolt akciók

A BKK-ellenőrök műszakonként 3–5 vagy 6 csoportban dolgozva összesen 47 119 utast ellenőriztek, hogy vizsgálják az utazási jogosultságot és kiszűrjék a szabálytalankodókat.

A BRFK munkatársai fokozott figyelmet fordítottak a kijelölt járatokra és a megállók környezetére. A rendőrök az akciók során hat embert fogtak el, illetve állítottak elő; három személyt garázdaság, egyet szabálysértési körözés, egyet egyedi azonosítójellel való visszaélés miatt, valamint megtaláltak egy fiatalkorút, akit eltűnés miatt kerestek. A járőrök egy alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki köztisztasági szabálysértés miatt, egyszer szabálysértési feljelentést tettek lopás miatt, egy emberhez pedig orvost kellett hívniuk.

A megmozdulások célja

A jegyellenőrzés mellett az a cél, hogy az utazási feltételeknek nem megfelelő, a magatartási szabályokat megszegő személyeket kizárják az utazásból, illetve a látványos jelenlétnek köszönhetően minél hatékonyabban javítsák az utazási körülményeket, valamint minőségbiztosítási szempontból is ellenőrizzék a járműveket.

A közös akciók folytatódnak, az együttműködésben résztvevők célja, hogy – a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve – tovább növeljék a járatellenőrzések hatékonyságát, olvasható a bkk.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

25 év alattiak kedvezménye szja-előleg

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink