hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

5 milliárdos pályázati keret tavaszi fagykárok megelőzését célzó beruházások támogatására

  • MTI

Megjelent a tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása elnevezésű pályázati kiírás – jelentette be Nagy István agrárminiszter szerdán a tárca tájékoztatása szerint.

A kiírás célja a tavaszi fagykár elleni védekezés támogatása, a tavaszi fagykárból adódó termelési kockázatok csökkentése, illetve kiküszöbölése a gyümölcstermelésben. Csak az idén közel 30 ezer hektár mezőgazdasági területről jelentettek tavaszi fagykárt, ami óriási termeléskiesést és bevételcsökkenést jelent a gazdálkodók számára, ez ellen fel kell lépni minden eszközzel – hangsúlyozták a közleményben.

A miniszter kiemelte: a felhívás révén támogatni kívánják a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszközöket, berendezéseket és technológiát, például a rögzített vagy mobil légkeverő berendezés, az autonóm hőtermelő berendezés vagy a vontatott hőtermelő gép beszerzését és telepítését. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd forint.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint, míg a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 80 százaléka lehet – hangsúlyozta Nagy István.

A támogatási kérelmek benyújtására november 17-étől lesz lehetőség.

A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg – hívta fel a figyelmet közleményében az Agrárminisztérium.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink