hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

27 ezer tonna hamisított élelmiszert és italt foglalt le az Europol

  • MTI

Mintegy 27 ezer tonna hamisított élelmiszert, köztük legkevesebb 15 millió liter hamisított, vagy módosított minőségű alkoholt, köztük főként égetett szeszt és bort foglaltak le átfogó nem-zetközi művelet keretében Európában – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együtt-működési szervezete (Europol) csütörtökön.

Az uniós szervezet tájékoztatása szerint az év első felében végzett művelet a fogyasztók egész-ségét súlyosan károsító hamis vagy hamisított, lejárt szavatosságú, vagy uniós engedéllyel nem rendelkező élelmiszerek és italok gyártóinak és forgalmazónak felkutatására irányult.

Az illetékes uniós és nemzeti hatóságok által az élelmiszer-ellátási lánc egészében, vásártereken és üzletekben, valamint az online piacokon vég-zett ellenőrzés eredményeként nyolc bűnözői há-lózatot számoltak fel. Nyolcvan ember ellen ad-tak ki elfogatóparancsot, a csalókkal együttmű-ködő 137 embert jelentettek fel, legkevesebb 175 büntetőeljárást indítottak, és 2078 dossziét nyitottak közigazgatás rendje elleni bűncselek-mények elkövetésének gyanúja miatt.

A lefoglalt, az egészségre komoly fenyegetést jelentő termékek között főként drága alkoholos italok, valamint étrend-kiegészítők, hús és hús-készítmények, halfélék és más tengeri termékek, tejtermékek, a gabonafélék és azokból származó termékek, valamint romlott gyümölcsök és zöldsé-gek szerepeltek.

Egyes eseteket kiemelve egyebek mellett közölték, egy olasz pincészet módosított minőségű bo-rokat állított elő és forgalmazott. A termelő vizet és cukrot adott a borhoz, vagy természetes aromákat használt. Egyes esetekben a ténylegesnél magasabb alkoholtartalmat tüntetett fel. Az olasz hatóságok a boraszat 10 alkalmazottját előállították és 1 millió liter módosított minő-ségű bort foglaltak le.

Spanyolországban 11 embert állítottak elő, mert gardénia nevű dísznövényből készített hamisított fűszert árultak sáfrányként. A mintegy 750 ezer euró értékű, 10 ezer kilogrammnyi hamisított árut lefoglalták.

Az élelmiszer-biztonságért felelős portugál hatóságok fogyasztásra alkalmatlan húst találtak nem csak áruházak polcain, hanem titkos vágóhidakon is. A nyomozás felderítette, hogy az elkö-vetők megfelelő engedéllyel nem rendelkező tele-peken rossz higiéniai körülmények között és ál-latorvosi ellenőrzés nélkül neveltek sertéseket. Az előállított hús nem volt nyomon követhető, és nem felelt meg a fogyasztásra vonatkozó minimum-feltételeknek sem – tájékoztatott közleményében az uniós szervezet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink