hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Járulékcsalási bűnlajstrom 12 ezer oldalon

  • adozona.hu

Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói egy tizenhat céget működtető, vagyonőri tevékenységgel foglalkozó baranyai bűnszervezet ügyében. A megalapozott gyanú szerint az elkövetők munkaerő-kölcsönzés címén manipuláltak a munkavállalóikkal, akik után járulékot sem fizettek. Ügyeskedéseikkel mintegy 800 millió forintot csaltak el.

A pénzügyi nyomozók 2014 májusában négy gyanúsítottat vettek őrizetbe, a bíróság az irányító férfi és egy testvérpár előzetes letartóztatását rendelte el. A három megyében, egyszerre negyven helyszínen zajló akciónak köszönhetően a költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérült a mintegy 800 millió forint értékben lefoglalt, illetve zárolt készpénz, luxusautók, ingatlanok, bankszámlák és céges üzletrészek alapján.

A bűnszervezet célja a munkavállalók után fizetendő adók és járulékok, valamint az általuk nyújtott szolgáltatás utáni áfafizetés elkerülése volt. A láncolatban résztvevő vagyonőri és takarító cégek a munkákat alvállalkozói szerződések alapján vállalták és végezték el, havonta nagyjából hat-nyolcszáz alkalmazottal.

Módszerük lényege, hogy a munkavállalókat fiktív munkaerő-közvetítésről szóló szerződések alapján, a szervezet érdekeltségi körébe tartozó cégeken keresztül „vették kölcsönbe”. A stróman cégek a foglalkoztatottak után fizetendő járulékokat nem, vagy csak részben fizették be. Ezeket a cégeket és bankszámláikat rendszeresen váltották, azok valós munkaerő-kölcsönzéssel nem is foglalkoztak. A lecserélt társaságok egy részét ukránoknak adták tovább. A kölcsönadó cég által kiállított számla után a csalók az áfával csökkenteni tudták fizetendő adójukat.

Az így szerzett haszonnak körülbelül a felét kapták meg nettó munkabérként az alkalmazottak. Másik részét készpénzben felvették, és a bűnszervezet tagjai, illetve az alvállalkozói cégek vezetői között szétosztották.

Most a pénzügyi nyomozók huszonhárom gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést. A tizenkétezer oldalas nyomozati iratanyagot költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése és közokirat-hamisítás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt küldik vádemelési javaslattal a Baranya Megyei Főügyészségnek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink