hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Oszkó örül, hogy 20 éve halogatott kérdésekkel foglalkozik a kormány

  • MTI

A jelenlegi kormány gazdaságpolitikája jó irányba alakul, ugyanis végre elkezdett a politika foglalkozni a húsz éve halogatott kérdésekkel - erről Oszkó Péter, a Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere, az OTP-csoporthoz tartozó PortfoLion kockázatkezelő cég elnök-vezérigazgatója beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

A lap csütörtöki számában megjelent interjúban arról is szólt: szerencsétlen dolognak tartja azt, hogy az államadósságot vizsgáló albizottság meghallgatásain egyetlen szocialista politikus sem vállalta a felelősséget az utóbbi nyolc év rossz döntéseiért.
   
Arra a kérdésre, hogy mennyiben az elődje, Veres János felelőssége az, hogy a krízis legyengült állapotban találta az országot, azt mondta: "nem szeretnék egyetlen személyre mutogatni, mert például a nagymértékű adósság több cikluson keresztül halmozódott fel. Tény azonban, hogy a 2006-os költségvetési kiigazítás szerkezete rosszul lett összeállítva." Hozzátette: "bizonyos politikai tabukhoz nem mertek hozzányúlni, nagy arányban szerepeltek adóemelő intézkedések a csomagban. Mindez lerontotta az ország növekedési, jövedelemtermelő és versenyképességét, miközben az adósságállománynak csak a bővülési ütemén sikerült lassítani."

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink