Utólagos adóalap-csökkentés: ezt a változást hozta az áfatörvényben az EUB ítélete

  • dr. Kelemen László adószakértő, jogász

Cikksorozatunk első két részében az azonnali adóalap-csökkentési lehetőségeket elemeztük, a harmadik részben foglalkoztunk az áfaalap utólagos csökkentésével pénzvisszafizetési konstrukció esetében, a negyedik részben pedig egy közelmúltbeli, magyar vonatkozású EUB-ítélet kapcsán bekövetkezett új adóalap-csökkentési lehetőség kerül górcső alá.

Az áfatörvény 71. §-a határozza meg az azonnali (az ügylettel egy idejű) adóalapcsökkentési lehetőségeket, míg a 77. § az utólagos (azaz az ügylet megvalósítását követő) adóalapcsökkentési lehetőségeket. Mivel az áfatörvény 77. §-a egy újabb adóalapcsökkentési lehetőséggel bővült, ezen módosítással foglalkozunk a cikksorozat jelen (negyedik) részében.

Cikksorozatunk első, második és a harmadik részét a szövegre kattintva éri el.

Az új adóalapcsökkentési lehetőség jogszabályba iktatását egy speciális ügyben hozott Európai Bírósági ítélet indokolta. A C‑717/19. sz. ügy tényállása alapján az érinett fél a Boehringer Ingelheim gyógyszeripari vállalkozás magyar fióktelepe.

Fő tevékenysége támogatott gyógyszerek nagykereskedők részére történő forgalmazása, akik e gyógyszereket gyógyszertárak számára értékesítik tovább, amelyek azokat ezt követően a betegek részére árusítják.

Magyarországon a gyógyszerek kiskereskedelme – a kórházak kivételével – gyógyszertárakon keresztül történik. A gyógyszertárak a nagykereskedőktől, a nagykereskedők pedig a Boehringer Ingelheimhez hasonló gyógyszerforgalmazóktól szerzik be a gyógyszerkészítményeket.

A
NEAK támogatásban részesítheti a gyógyszereket, ilyen esetben „ártámogatási” rendszert alkalmaz. E rendszer alapján a NEAK a járóbeteg‑ellátás keretében társadalombiztosítási támogatással rendelt gyógyszerek árához nyújt támogatást. A támogatott gyógyszer árának megfizetése ezt követően a NEAK és a beteg közt oszlik meg. A beteg a gyógyszertárnak úgynevezett térítési díjat fizet, amely a termék ára és a NEAK által folyósított támogatás közti különbözetnek felel meg.

A
NEAK a szóban forgó támogatás összegét utólag megtéríti a gyógyszertár részére. A gyógyszertárak által a gyógyszerekért kapott ár, amely a héa alapját képezi, tehát két részből áll, egyrészt a NEAK által folyósított támogatásból, másrészt pedig a beteg által fizetett »térítési díjból«. A gyógyszertár tehát mind a beteg, mind a NEAK által fizetett összeg után köteles áfát fizetni. A NEAK egy sokrétű egészségpolitikai, szakmai és költséghatékonysági vizsgálatot követően dönt valamely gyógyszer társadalombiztosítási támogatásba való befogadásáról, majd a forgalmazó, vagyis az alapügyben a Boehringer Ingelheim által meghatározott árhoz igazodóan támogatási összeget határoz meg.”

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja miként döntött az EUB, és ennek következtében miként változott a magyar áfatörvény!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Évközben átalányadóról szja-ra váltás

Adózóna szerkesztőség

kérdések és válaszok

Ingatlanbérlet, rezsi elszámolása

Nagy Norbert

adószakértő

Egyesület végelszámolásának nyomtatványai II.

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetÉs