hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Termékexport: a magyar áfatörvény is ellentétes az EU Bíróságának döntésével

  • adozona.hu

Az Európai Unió Bírósága ítéletében megerősítette, hogy exportértékesítés esetén az adómentességnek nem feltétele a kiviteli vámeljárás lefolytatása – hívta fel a figyelmet a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda.

Bár a fenti ítélet egy cseh vonatkozású ügyben született, az exportáló magyar adóalanyokra is jelentős hatással van. Az áfatörvény ugyanis még jelenleg is úgy rendelkezik, hogy az exportértékesítés csak akkor minősül adómentesnek, ha a vámhatóság igazolja, hogy a termék elhagyta az EU területét” – mutatott rá dr. Hangyási Gábor Tamás, a BDO Legal adójogi csoportjának vezetője.

A bíróság a konkrét ügyben rögzítette, hogy az adómentes termékexportnak hármas feltétele van: (i) a tulajdonjog átszállása a vevőre, (ii) annak igazolása, hogy a terméket feladták vagy elszállították az Unión kívülre, (iii) végezetül annak igazolása, hogy a termék a feladás vagy szállítás során ténylegesen elhagyta az Unió területét. Ugyanakkor a kiviteli vámeljárás elmaradása önmagában nem zárja ki, hogy az exportértékesítés adómentességet élvezzen, hiszen a harmadik feltétel teljesülése egyéb módon is igazolható.

A hazai áfatörvény – az Európai Unió Bíróságának egy korábbi ítélete következtében – jelenleg is lehetővé teszi ugyan, hogy az adóalanyok igazolják, hogy a termék a teljesítést követő 360 napon belül elhagyta a Közösség területét, az adómentesség alkalmazásához azonban ez esetben is vámhatósági igazolást ír elő.

Mindaddig, amíg az áfatörvényt nem harmonizálják az uniós joggal, azok az adóalanyok, akik nem rendelkeznek a vámhatóság igazolásával, de más módon bizonyítani tudják, hogy a termék elhagyta az unió területét, egy esetleges adóellenőrzés, illetve közigazgatási per során hivatkozhatnak a törvény uniós joggal ellentétes voltára.

Az adóhatóság eljárása során jellemzően akkor is a magyar jogot alkalmazza, ha az ellentétes a közösségi joggal, praxisunkban azonban már számos esetben előfordult, hogy a közigazgatási bíróság a magyar jogszabályt félretéve az uniós jog alapján hozta meg az ítéletét. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy az adómentesség alkalmazása nem jelenti egyben azt, hogy a vámjogi szabályok megsértése miatt a vámhatóság ne alkalmazhatná továbbra is a megfelelő szankciókat” – tette hozzá a BDO Legal szakértője.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Rokkantsági ellátás újraszámolása

Széles Imre

tb-szakértő

Táppénz

Széles Imre

tb-szakértő

Jogutódlás

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close